Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Szeptembertől más lesz az oktatás, mint eddig volt

Szerző: Babaszoba.hu

2020. május 23.

Forrás: Index.hu

A tervek szerint szeptembertől normális menetrendben kezdődik a tanév, de nem olyan lesz az oktatás, mint eddig volt.

Szeptembertől más lesz az oktatás, mint eddig volt (fotó: Getty Images)
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta, hogy a tervek szerint szeptembertől normális tanév kezdődik, de az oktatás nem lesz ugyanolyan, mint eddig, mert felhasználják a digitális oktatás tapasztalatait - írja az Index.
Az államtitkár elmondta, hogy nem tartották indokoltnak a visszatérést két hétre a hagyományos oktatásba ebben a tanévben, mert az iskolafenntartóktól kapott adatok alapján van elég jegyük a tanulóknak, le tudják zárni az évet.
Maruzsa azt mondta, hogy abban bízik, hogy a digitális oktatás pozitív tapasztalatait hasznosítani fogják, így ilyen értelemben nem fognak a korábbi, hagyományos oktatási rendhez visszatérni szeptembertől, de szerinte szükség lesz a tanár-tanítvány viszony visszahozására, a közösségépítésre. Úgy véli, a tanárok élesben próbáltak ki olyan technikákat, amelyeket nem próbáltak volna ki, és jövőre a digitális kultúrára átkeresztelt informatika tárgy még alkalmasabb lehet a távoktatásra.
Az államtitkár elmondta, marad a digitális oktatás, de június 2-15. között az iskolákban gyermekfelügyeletet biztosítanak, emellett lehetőség van kisebb csoportokban a tanításra, a szülőkkel való találkozásra, de ezeknek az alkalmaknak felzárkóztató, összegző szerepük lesz. Június 16-tól az ország összes iskolájában két hétig még gyerekfelületet biztosítanak, és ekkortól lehet táborokat is szervezni.
Az államtitkár azt mondta, a kormány júliustól folyósítja a pedagógusoknak a korábban megígért béremelést, és megvizsgálják, hogy tudják-e még honorálni a tanárok plusz munkáját, de ígéretet erre nem tett.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék