Gyerek

Súlyos titok a házasságomban: kiderült a férjemről, hogy meleg

Vannak házasságok, melyeknek azért lesz végük, mert a férjről vagy a feleségről kiderül, hogy a saját neméhez vonzódik.
2022. Május 19.

Egy 2022-es Gallup közvélemény-kutatás kimutatta, hogy az elmúlt tíz évben megduplázódott azon amerikai felnőttek aránya, akik nem heteroszexuálisnak vallják magukat, és a kutatók előrejelzése szerint a közeljövőben ez a szám meg fogja haladni a tíz százalékot.

2017-ben a díjnyertes írónő, Glennon Doyle bejelentette, hogy eljegyezte Abby Wambach amerikai nő futballsztárt. A hír hat hónappal azután került a lapokba, hogy Doyle lezárta tizennégy éven át tartó házasságát a férjével. Az eljegyzéséről beszámoló Facebook-bejegyzésben az írónő megosztotta, hogy volt férje támogatja új kapcsolatát, ahogyan a gyermekei is. “Együtt vacsorázunk családi vacsorán – mind a hatan – és Abby főz” – írta. “Együtt járunk a gyerekek iskolai bulijára. Modern, gyönyörű család vagyunk.”

Doyle a “szétszakadt otthon” helyett, ahogy az elvált családokat egykor nevezték, azt írta, hogy a családja immár egész, mert ebben mindenki önmaga lehet.

Egy másik történet

A 37 éves Jessica Frew 2004 februárjában ismerkedett meg volt férjével, Steve Stoddarddal (39), és az év végén össze is házasodtak.

A férfi már kamaszként is érezte, hogy “valami más” is van benne. “De ahol én felnőttem, egyszerűen nem volt lehetőség melegnek lenni. Szóval teljes mértékben tagadtam azt a tényt, hogy meleg vagyok, szó szerint jól voltam a házasságunkig, és addig, amíg Jessica nem szembesített vele” – mondta Stoddard a TODAY-nek.

Mivel mindketten a mormon egyház tagjai, azt tanították nekik, hogy LMBTQ+-nak lenni helytelen. Ez a tanítás mélyen bevésődött a férfiba, és még akkor sem tudta hangosan kimondani, hogy ki is ő, amikor – hat hónappal az esküvőjük után – a neje melegpornó-gyűjteményt talált a számítógépén, és rákérdezett a dologra.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonMatt & Jessica Frew & Steve (@husband_in_law) által megosztott bejegyzés

Egy év tanácsadás után Stoddard megbékélt szexualitásával, de soha nem járt még férfival, a házasságában akart maradni, és hű akart lenni a hitéhez. Így a pár házas maradt, és évekkel később született egy lányuk. “Ugyanazt éreztem, mint Steve – ez a mi utunk, elköteleztük magunkat egymás iránt, ebben a házasságban élünk, hozzuk ki belőle a legtöbbet” – magyarázta Frew. “És ennek ellenére boldogok voltunk. Jól éreztük magunkat; élveztük az együttlétet; jól tudtunk kommunikálni, és teret engedtünk egymásnak, hogy feldolgozzuk ezeket a dolgokat. Tudtam, hogy Steve-nek időre van szüksége, hogy megértse önmagát. Nem siettem, hogy rákényszerítsem, hogy foglalkozzon ezzel. Amikor készen állt, gondoltam, hogy megteszi.”

De hiába próbálkoztak, és hittek abban, hogy így is képesek lesznek a házas életre. Két évvel lányuk születése után ugyanis, úgy döntöttek, a legjobb, ha elválnak. “Láttam, ahogy Steve küzd azért, hogy megmaradjon a vallásunkban, hogy megmaradjon a házasságunkban, és nem tudtam hibáztatni, amikor elhatározta, hogy távozik. Fájt – sok gyógyításra volt szükség -, de nem haragudtam rá.”

Most, tíz évvel a válásuk után az asszony újraházasodik, és a férje is boldog kapcsolatban él egy férfi oldalán. A vegyes család gyakran összejön, az egykori házaspár közös lánya, már 12 éves.  

Tanulmányok kimutatták, hogy az LMBTQ+ embereknél nagyobb az öngyilkossági gondolatok kockázata a Centers for Disease Control and Prevention szerint, és egy 7-12 évfolyamos fiatalok körében végzett tanulmány szerint az LMBTQ+ gyermekek több mint kétszer nagyobb valószínűséggel kíséreltek meg öngyilkosságot, mint hetero társaik. Ha információra, vagy lelkisegélyre van szükséged, hívd a HÁTTÉR társaság zöld számát: 137-37