Gyerek

Súlyos szövődmény alakult ki az egyik sziámi iker gyermeknél

Rabeya rekonstrukciós műtéten esett át, Rukaya súlyos szövődmény után lábadozik.
2019. Szeptember 16.
Súlyos szövődmény alakult ki az egyik sziámi iker gyermeknél (fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány)

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapatának vezető orvosai – Dr. Pataki Gergely, Dr. Csókay András és Dr. Csapody Marcell – szeptember 9-én visszautaztak Dakkába, hogy felmérjék az augusztus 1-jén és 2-án 33 órás maratoni műtéttel szétválasztott bangladesi sziámi ikrek állapotát, valamint megkezdjék az “Operation Freedom” névre keresztelt műtétsorozat negyedik szakaszának, a rehabilitációnak és a koponyarekonstrukciónak a tervezését, illetve kivitelezését.

Rabeyán – aki már 5 nap után magához tért, s azóta fejlődik, beszél és játszik, így már elhagyhatta az intenzív osztályt – 5 órás plasztikai sebészeti beavatkozást, koponyarekonstrukciós műtétet és hegplasztikát végeztek orvosaink Pataki doktor vezetésével szeptember 11-én.

Rukayánál a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel. Ennek oka a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar. Következményképpen az addig folyamatosan javuló állapotú, a tudathatárt elérő gyermeknél jelentős állapotromlás alakult ki, ugyanakkor a végtagjait jelenleg is képes mozgatni, szemét kinyitni. Nála a felépülés várható mértékének tekintetében felelős nyilatkozat most még nem tehető.

Meggyőződésünk, hogy a gyógyító tevékenységet a tudományos munka mellett nagyban segítette sokak támogató imája, lelki segítsége, amit továbbra is köszönünk szépen.

A Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására, immáron 15 évnyi hazai közhasznú orvosi és egészségügyi minőségjavító tevékenység és 7 évnyi bangladesi missziós munka után.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű “Operation Freedom” szétválasztó műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóér-szakasz szétválasztása jelentette endovaszkuláris módszerrel Dr. Hudák István vezetésével 2018-ban, szintén Dakkában. A második – plasztikai sebészeti – fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott Dr. Pataki Gergely vezetésével.

Az augusztus eleji végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt Dr. Csókay András vezetésével.

Az Operation Freedom jelenleg zajló negyedik fázisát pedig a rehabilitáció, illetve az ismét a plasztikai sebészeti szakterülethez tartozó koponyarekonstrukciós műtétek jelentik Dr. Pataki Gergely vezetésével.

A lépések külön-külön is tudományos jelentőséggel bírnak: több orvos-szakmai területen is új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat. A műtétsorozat folytatásához a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapatának továbbra is nagy szüksége van minden anyagi és lelki támogatásra.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány