Gyerek

Sosem volt még ekkora tanárhiány, de iskolaőr sincs elég

Egyre több iskola igényelne iskolaőröket, de hiány van belőlük. Közben soha még nem volt ekkora tanárhiány, több mint hatezer állás betöltetlen.
2021. Szeptember 22.
Iskolaőrből és pedagógusból is hiány van (fotó: Getty Images)

Az idei tanévkezdéstől szeptember 19-ig összesen 16 esetben intézkedtek az iskolaőrök, ezek közül négy esetben került sor testi kényszer alkalmazására – közölte a Népszavával az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK). Ezek közül négy esetben indult büntetőeljárás, két alkalommal garázdaság, egy-egy alkalommal pedig lopás és kábítószer birtoklása miatt. Szabálysértési eljárást egy alkalommal indítottak, szintén garázdaság miatt. Az ORFK-tól a lap azt is megtudta, hogy a tavalyi tanévben összesen 335 esetben kellett intézkedniük az iskolaőröknek, ebben az időszakban testi kényszert 23 esetben, bilincset két alkalommal, rendőrbotot pedig egy alkalommal használtak.

Jelenleg 489 intézmény vesz részt az iskolaőri programban és az látszik, hogy egyre több intézmény tartana igényt iskolaőrre, de úgy tűnik, hogy nemcsak pedagógusokból, de lassan már iskolaőrökből is hiány van.

Az iskolaőrök tavaly szeptembertől vannak jelen az iskolákban, elsődleges feladatuk az iskolai erőszak visszaszorítása. Az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos szerint azonban az intézményi erőszak túlmutat az iskolán, és inkább az alternatív vitarendezésben, konfliktuskezelésben, közvetítésben és szakmai tanácsadásban jártas szervezetekkel kellene együttműködni.

Pedagógusból még soha nem volt ekkora hiány: jelenleg 6600 betöltetlen tanári állás van. Sok tanár megelégeli a pedagógus előremeneteli rendszert, és inkább más állás keres – írja a HVG.hu az RTL Klub nyomán. A tanárok főként az anyagi megbecsülés hiánya miatt hagyják el a pályát. A tanárok keresetének vásárlóereje drasztikusan csökkent, miután az elmúlt hét évben a kormány befagyasztotta a pedagógusbéreket – írja a lap. A hivatalos indoklás szerint azért nem kapnak béremelést most a pedagógusok, mert a koronavírus-válság miatt a gazdasági helyzet ezt nem teszi lehetővé.

Forrás: Népszava/hvg.hu