Gyerek

Sok ezer hatéves kerülhet éretlenül iskolába, mert a szülők nem kapnak megfelelő tájékoztatást

A Szülői Hang Közösség online felmérést készített olyan szülőkkel, akik nem szeretnék hatéves korban iskolába adni a gyereküket, hanem még egy évet óvodában tartanák.
2021. Január 12.
Sok ezer hatéves kerülhet éretlenül iskolába (fotó: Getty Images)

A kormány még 2019-ben változtatott az iskolakezdés addig rugalmas szabályain: 2020-tól hatéves korban kötelező megkezdeni az iskolát, az iskolaérettségről pedig nem az óvodák és a szülők döntenek többé. Ha a szülő azt szeretné, hogy gyermeke még egy óvodában maradjon, akkor az Oktatási Hivatalnak kell kérvényt benyújtania.

A Szülői Hang Közösség január 1-10 között 1179 szülővel készített online felmérést, olyan szülőkkel, akik azt szeretnék, hogy gyermekük plusz egy évet maradhasson még óvodában – írja a Telex.hu. A felmérés szerint a szülők 44 százaléka kapott tájékoztatást a döntés pedagógiai szempontjairól, mivel a kormány nem rendelte el a szülők érdemi, pedagógiai kérdésekre is kiterjedő tájékoztatását. A megkérdezett szülők 70 százaléka azt tapasztalta, hogy a szakértők és az óvodák indokolatlanul utasítják el a kérvényük támogatását, miközben egyetértenek annak tartalmával. Így akár mint tízezernyi nem iskolaérett hatéves kisgyereket kényszeríthetnek iskolába, akiknek a szülei nem kaptak megfelelő tájékoztatást és támogatást a kérvényezés megindításához.

A Telex cikke idézi a Népszavát: 2020-ban összesen 22 ezren mentesülhettek a kötelező beiskolázás alól, ami több mint tízezerrel kevesebb gyereket jelent, mint a korábbi években. Az Oktatási Hivatal a lapnak azt írta, idén január 1-je és 11-e között 6339 kérelem érkezett hozzájuk, 2616 esetben már ki is küldték a határozatot, ebből 2596 a kérelemnek helyt adó. Azt is írták, a szülők legnagyobb része eddig szakmailag megalapozott, hiánytalan kérelmet nyújtott be, arról pedig nincs tudomásuk, hogy a szakértők vagy az óvodák indokolatlanul elutasították volna a kérelmek támogatását.

A kérvényeket legkésőbb január 15-ig lehet beadni az Oktatási Hivatalhoz.

Forrás: Telex.hu