Gyerek

Sikerült: laposabb a járványgörbe, mint máshol

Az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője szerint sikerült széthúzni a járványgörbét, vagyis lassul a terjedés üteme.
2020. Március 30.
Sikerült: laposabb a járványgörbe, mint máshol (fotó: Getty Images)

Jakab Ferenc az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője a Pécsi Tudományegyetem Koronavírus-híradójának elmondta, hogy úgy gondolja, sikerült széthúzni a járványgörbét, vagyis lassul a terjedés üteme, aminek nyomán az ellátórendszer is jobb állapotban maradhat – írja a hvg.hu.

Jakab Ferenc szerint, aki átesett a betegségen, az rövidtávon, 1-3 évre immunitást szerez.

A koronavírus-kutatócsoport vezetője felhívta arra a figyelmet, hogy a következő 2 hét fejleményei után látható majd, hogy lehetnek-e könnyítések a mostani intézkedéseken, ugyanakkor mindenkit arra kért, hogy kerülje a személyes érintkezéseket és tartsa be az utasításokat. Jakab Ferenc azt is elmondta, hogy van néhány ígéretes szer a betegsége ellen, de még mindegyik klinikai tesztelés alatt van.

Forrás: HVG.hu