Gyerek

Segítség! Csúnyán beszél a gyerek!

A csúnya szavak misztikus érthetetlenségük miatt roppant vonzóak a gyermekek számára. Izgalmas kimondani, és látni, hogy szökik ki a vér anyu és a nagyi fejéből... Mit tehetünk, ha csúnyán beszél a gyerek?
2015. Május 14.

Minden anyuka emlékszik az első csúnya szóra, amit a gyermeke kiejtett a száján. Én is. Az óvodából tartottunk hazafelé, amikor elhangzott az a bizonyos “k” betűs szó. Nyeltem egy nagyot, majd visszakérdeztem, hogy jól hallottam-e? Bizony jól. Nos, nekem szerencsém volt, a négyéves csemetém elhitte nekem, hogy csak félrehallotta a szót, az ovistársa csupán a “durva” szót szerette volna megosztani vele.

A méreg a gyerekeknél is előhozhatja a káromkodást

Hát, ezt meg hol hallottad?

Amint a gyermeked bölcsődébe és óvodába kerül, sajnos nem válogathatod meg, kivel járjon egy csoportba. Ahány kis gyerkőc, annyi család, annyi különböző szokás és kifejezési forma. Bizony igen gyakori, hogy lurkónk az első csúnya szavait az oviból vagy a bölcsiből “hozza haza”. Ebben az életkorban a gyermek a környezetében hallottakat szivacsként felszívja és ismételgeti, ahogy a többi ismeretlen szót és kifejezést is. Így nyugodtan tegyük csak a kezünket a szívünkre, és gondoljuk végig, vajon otthon hány olyan kifejezést hall a család szájából a gyermek, amire nem lennénk büszkék, ha visszahallanánk tőle?Mit mondunk, ha az ujjunkra ütünk vagy ha belerúgunk az asztal lábába? Ha veszekedünk a párunkkal? Ha összetörjük a kedvenc kávéscsészénket? A kisgyermek szókincse ebben a korban szűkebb életkörnyezetének lenyomata. És ne lepődjünk meg akkor sem, ha trágár szavakat használ, ha egész nap megy a tévé, és kontrollálatlanul pörögnek a háttérben a műsorok.

Miért mondja?

3-5 évesen két okra vezethető vissza a csúnya szavak használata: a gyerek vagy így kívánja felhívni magára a figyelmet, vagy sértődöttségének, haragjának ad így hangot. Az oviban előfordulhat, hogy a többi gyerek a csúnya beszédén mosolyog, viccnek veszi, és ez egyfajta megerősítést jelent a számára: “Jaj de jó, figyelnek rám, vicces vagyok, én kerülök a középpontban…”Ha a szülőként rászólsz a gyerekre, hogy nem szabad, az is egy fajta figyelmet jelent a számára. Hiába negatív a reakció, akkor is megkapja az a figyelmet, amire vágyott. Ezáltal is megerősödik, fennmarad ez a fajta viselkedés, ami szerint “érdemes csúnyán beszélni, mert akkor mindenki rám figyel.” Ha haragból, bántásból káromkodik, mindig mondd meg neki, hogy nem szabad csúfolódni, káromkodni. Ne büntesd ezért, csak magyarázd meg neki, hogy nem szép dolog. Fontos, hogy a gyerek tudja, vannak nem illő, nem használatos, valamint olyan szavak, amelyekkel másokat meg lehet sérteni, fájdalmat lehet nekik okozni, és mi nem szeretnénk, ha ő ezt tenné.

Mit tehetünk?

Ha megüti a fülünket valami nekünk nem tetsző szó, a legfontosabb szabály, hogy ne hördüljünk fel, ne rendezzünk jelenetet, és ne szégyenítsük meg a gyermeket miatta. A lehető legrosszabb reakció, ha a verbális agresszióra fizikai agresszivitással reagálunk. Amennyiben a gyermek ezt tapasztalja, hamar megtanulja, hogy ezeknek a szavaknak mágikus hatalma lehet, ha ilyen könnyedén tud velük provokálni.Persze nem lehetünk mindig, mindenhol ott a gyermekünkkel, de arra azért figyeljünk, hogy minél kevesebb negatív hatás érje őket. A televízió vagy számítógép előtt hagyott gyermek könnyebben sajátíthatja el ezt a fajta negatív verbalitást. Szabjunk tehát határt ezeknek a tevékenységeknek, és ne hagyatkozzunk feltétel nélkül a korhatárjelző karikára. Próbáljunk otthon is mellőzni a szitokszavak alkalmazását.Nyilván néha előfordulhat, hogy káromkodunk egyet, de akkor ne szégyelljük ezt beismerni, valljuk be, hogy mi is hibáztunk: “Igen, kicsúszott a számon ez a csúnya szó. Én sem szeretem, hogy amikor ideges vagyok, ilyet mondok, de megpróbálok magamra figyelni, mert ez nem szép, és butaság ilyeneket mondani.”Sőt, meg is kérhetjük a gyereket, hogy szóljon ránk, ha valami nem illő kicsúszik a szánkon. Ezt még élvezni is fogja.Természetesen az is lehet a probléma forrása, hogy az óvodában akad néhány ovistárs, aki rendszeresen csúnyán beszél. Ebben az esetben konzultáljunk az óvónőkkel, és próbáljunk közösen megoldást keresni a problémára.

Cseréljük le a káromkodási repertoárunkat

Sokak által alkalmazott megoldás, hogy a régi, “jól bevált” káromkodásokat – mikor megszületik a gyerek – lecseréljük szalonképes, vagy picit vicces verziókra. Így a feszültséglevezetés is sikerül, de a gyerekre sem ragasztunk csúnya szavakat.Íme néhány alternatíva:

  • irgum-burgum cérnajános/béla
  • a teringettét
  • hogy a manó vigye el
  • a macska rúgja meg
  • a teremburáját
  • basszuskulcs (ez már erősen határeset)
  • a kutyafáját
  • a kutya fülét
  • a macska bajsza rúgja meg
  • bajsza meg a kutya
  • a mindenségit
  • a hétszázát
  • azt a hét meg a nyolcát
  • a csudába
  • ezer árboc és vitorla