Gyerek

Segítség! Apa nem babázik!

Változóban vannak a női és férfiszerepek. Természetes, hogy az apák bemennek a szülőszobára, és részt vesznek a baba körüli teendőkben. De mi a helyzet, ha nálunk éppen a fordítottja igaz? Ha az apa három lépés távolságot tart a pelenekázóasztaltól?
2013. Augusztus 16.

Nem pelenkáz, nem etet, nem fürdet – sorolja Mandákné Molnár Anita, aki másfél éves kisfiával, Erikkel van otthon, míg ötéves kislánya, Liza már óvodás. “Ezek mind olyan dolgok, amelyektől egyértelműen elhatárolódik, mondván, ez anya dolga. Egyébként Laci nagyon jó apuka, sokat foglalkozik a gyerekekkel. Bár mindig azt mondja, majd akkor tud igazán kiteljesedni apaként, ha a gyerekek elég nagyok lesznek ahhoz, hogy lehessen velük focizni, szurkolni a kedvenc kézilabdacsapatnak, vagy autóversenyt nézni.”

Miközben a játszótéren beszélgetünk, Laci, az apuka egy pillanatra sem téveszti szem elől a gyerekeket, ha kérik, löki a hintát, ha kell, memóriajátékot játszik a nagyobbikkal. Nem az a típus, aki leül a homokozó szélére a telefonját nyomkodni, és ezt Anita is megerősíti. Eltelik egy kis idő, mire befejezik a játékot, Liza nyer, elszalad a mászókához, így végre Lacit is megkérdezhetem.

“Sokkal jobban szeretek kint lenni a gyerekekkel, akkor úgy érzem, nem én alkalmazkodom hozzájuk, hanem nekik kell hozzám, és így könnyebb kezelni őket” – kezdi az apa. “Otthon, a négy fal között legtöbbször szenvedésnek érzem az egészet. Annyi a játék, hogy azt sem tudják, mivel játsszanak, aztán mindig valami olyasmit csinálnak, amit nem szabad. Állandóan az megy, hogy ezt ne csináld, oda ne mássz fel, azt ne nyisd ki. Ha én vigyázok rájuk, inkább leviszem őket sétálni, vagy ellátogatunk a dédihez” – mondja Laci, aki őszintén nyilatkozik a babaápolási teendőkről is. “Az is igaz, hogy a kakinak nincs éppen virágillata, de inkább azért hagyom Anitára, mert úgy érzem, ő sokkal jobban ért hozzá. Így aztán ha ő a közelben van, fel se merül, hogy én csináljam. Így vagyunk a fürdetéssel és az éjszakázással is. Nemcsak arról van szó, hogy én dolgozom, és jobban ki kell pihenni magam. Ő sokkal gyorsabban megoldja a teamelegítést, és a gyerek is megszokta, hogy anya kel fel hozzá éjszaka. Próbáltam már visszaaltatni, de nem sikerült, így aztán nem is erőltetjük a dolgot” – teszi hozzá Laci, aki szerint igenis vannak klasszikusan női és férfifeladatok.

Segítség! Apa nem babázik!

Ki tehet arról, ha az apa passzív?

Ahogy mondani szokták, amikor megérkezik a baba, anya és apa is születik hozzá, akik folyamatosan tanulják a szülőséget.

“Sok múlik azon, hogy a kismama mennyi önállóságot hagy az apukának” – mondja Kuruczné J. Linda védőnő. “Mi, anyák hajlamosak vagyunk azt gondolni, jobban tudjuk, gyorsabban megcsináljuk, és pont itt rontjuk el a dolgot. Az egyik családban történt nemrég egy tipikus eset. A kismama elindult orvosi vizsgálatra, apuka maradt otthon a néhány hónapos kisbabával. Anyuka már az utcán járt, amikor kikopogott utána a férje a ház ablakán. Azért szólt utána, mert a gyerek bekakilt. A kismama bosszankodott ugyan, de visszament, és tisztába tette a gyereket. Na, ezt talán nem kellett volna” – teszi hozzá a védőnő. “Minden csak rutin kérdése, és egy apa legalább annyira jól meg tud oldani bármilyen babaápolási teendőt, mint egy anya. Ugyanakkor az sem tesz jót, ha erőltetjük a dolgokat, sőt lehet, hogy azzal csak rontunk a helyzeten. Az is jó ötlet, ha spontán apa-gyerek órákat teremtünk: míg mi fodrászhoz ugrunk el, vagy egyszerűen csak a barátnőkkel kávézunk, mondjuk hetente egyszer, közben apa is fontosnak érezheti magát a baba körül”.

Tanítsuk meg apának lenni!

Sok múlik az anyákon, akik bizalommal, türelemmel, bátorítással igenis tehetnek azért, hogy az apáknak jó élményeik legyenek, és időről időre átélhessék az apaszerepet.

“Tudomásul kell venni, hogy a férfiak nem úgy válnak szülővé, ahogy mi, nők, hiszen sokáig tulajdonképpen csak passzív nézők” – magyarázza dr. Battonyai Tünde pszichiáter. “Amikor a baba megszületik, a kötődésben a kismamáknak már kilenc hónap előnyük van az apákhoz képest. Ráadásul az anyák gyakran túlságosan féltik a csecsemőt, csak magukban bíznak, vagy szívesebben bízzák a babát a saját édesanyjukra, mint a párjukra, mondván, hogy még ügyetlen. Csakhogy ezzel egyrészt elvesszük annak a lehetőségét, hogy az apa egyáltalán kipróbálhassa magát, másrészt a kritizálás miatt még a maradék kedve is elmegy az egésztől, és sosem fog rutint szerezni” – fűzi hozzá a szakember. “Az is sokat segít, ha már a várandósság ideje alatt bevonjuk az apukát, például együtt megyünk ultrahangra, vizsgálatokra, előkészítőre. Ha együtt hordjuk ki a babát, születés után neki is sokkal könnyebben megy majd az összeszokás.”

Természetesen sokat számít, hogy milyen a családi minta, mennyire támogatók a nagyszülők, és hogyan vélekednek az apai feladatokról a barátok. De azt is tudni kell, hogy semmi nincs kőbe vésve.

“Az a tapasztalatom, hogy az apai attitűd nagyon alakítható, bármikor megváltozhat” – mondja a pszichiáter. “A gyerekszületésnek vannak kiszámíthatatlan tényezői. Lehet, hogy az apuka kezdetben úgy gondolja, be sem megy a szülőszobára, aztán később meggondolja magát. Vagy az, aki korábban rohanva menekült, amikor más gyerekét tették tisztába, a sajátját boldogan pelenkázza. A lényeg, hogy az apákat is kezeljük egyenrangú partnerként, és adjuk meg a lehetőséget, hogy kipróbálhassák magukat.”