Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Rémeket, szörnyeket lát a gyerek? Így reagálj rá!

Szerző: Babaszoba.hu

2017. június 6. | Frissítve: 2019. április 6.

Forrás: babaszoba.hu

Szinte minden gyerek lát rémeket a sötétben. Meg is fogalmazza félelmeit, ám a szülők jelentős része elbagatellizálja a szörnyet, és a gyerek félelmét is. Mi a helyes reakció? Íme Vekerdy gondolatai.

Rémeket, szörnyeket lát a gyerek? Így reagálj rá!

Rém
"Egész éjjel ott van melletted.
Beleolvad a sötétbe.
Összemosódik az árnyakkal.
Rád borulnak a festményei.
Körülleng a szaga.
A padlóval együtt recseg.
Nesztelenül vacog.
Hangosan nem tud vacogni, mert az árnyékfogak nem koccannak össze.
Alaktalan testéből minden hiányzik, ami barátságos.
Nincs szempillája, haja, gödröcske az állán, álla, köldöke, szíve."
Majoros Nóra Rém a szobádban című könyvéből idéztem Hrrgrrhú, a rém leírását. (Móra Könyvkiadó, 2014.) Hrrgrrhú házi rém, akitől félünk, aki recsegteti a padlót, aki "mindent tud", akinek az éjszakai jelenlétében, a sötétben, álmunkban kísértenek rossz emlékeink az iskolából is, mindarról, amitől nappal is féltünk, az ugrószekrényről, az osztálynaplóról, a tanári szobáról, a matematika tanárról, a matematika dolgozatról, a matematikáról...
"Lehetsz hat- vagy éppen nyolcvanhat éves", biztos megvan a saját házi rémed... Vagy talán nem félsz felnőtt korodban is egyedül a sötét lakásban? Nem kapcsolod be mindjárt a rádiót vagy a tévét, nem kattintod fel rémülten a villanyt? Jó, lehet, hogy magadnak sem vallod be, hogy félsz, csak annyit mondasz, hogy "olyan kellemetlen" érzés...
Mit is lehet kezdeni a rémekkel? Könyvünk tanácsot is ad, ezt kell mondani neki: "Hess innen! Menj el! Nem akarlak látni! Csúnya vagy! Rémes vagy! Tűnés!" És akkor elmegy. Persze mégis ottmaradnak az árnyak, a neszek, a csikorgások, susmorgások, motozások és zizegések az éjszakában, csak éppen nem tudjuk, hogy honnan jönnek... - mondja könyvünk.
Igen, vannak gyerekek, akik szeretik a borzongást. A legtöbb gyerek (ahogy sok felnőtt is!) kéri a borzongató mesét. Vajon az a jó, ha azt mondjuk a gyereknek, hogy ez "butaság", "nincs ott semmi", "nincs mitől félni", "legyél nagylány-nagyfiú"? Nem hiszem. Intő példát mond nekünk Goethe A Villikirály (rémkirály, tündérkirály) című versében a gyermeki félelemről.
"- Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt? / - Apám, nem látod a Villikirályt? / Koronája fehérlik, uszálya suhan. / - A köd gomolyog, csak a köd, fiam. // - Apám, jaj apám, nézd, ők azok, / A Villikirálykisasszonyok! /
- Látom, fiam, ott fehérlenek / a sűrű sötétben a vén füzek."
- Nem, nem érti az apa a gyereket, és így nem is tudja megvigasztalni. Egészen másként járt el, mint az apa (talán Goethéből is okulva), a másik nagy német író, Thomas Mann. Ötéves kisfiát, Klaust rémálmok gyötörték, éjszakánként csontvázakat látott. Félelmeiről sírva beszélt a dadusnak, aki az apát hívta segítségül. Az apa megjelent a gyerekek szobájában és így szólt:
"- Egyszerűen rá se nézzetek, ha újra megjelenik. Akkor valószínűleg magától is eltűnik, mert gondoljátok csak meg, milyen unalmas, sőt kínos lenne neki ott álldogálni, amikor rá sem hederítenek! De ha még ezután sem tudnátok megszabadulni tőle, akkor jó hangosan kérjétek meg, hogy menjen a pokolba. Mondjátok meg neki, hogy tisztességes kísértetek nem lődörögnek gyerekszobákban, és hogy szégyellhetné magát. Nyugodtan tegyétek hozzá, hogy a papátok hamar dühbe gurul, és nem tűr a házában semmiféle rusnya kísértetet. Erre biztosan elkotródik. A szellemek ugyanis jól tudják, milyen borzasztó tudok lenni, ha elfogy a türelmem."
- És a gyerekszoba megszabadult a rémektől, csontvázaktól, szellemektől! Elkergette őket a Varázsló - ahogy a gyerekek nevezték apjukat.
Írtam az írónőnek, hogy megdicsérjem könyvét. Aki válaszában azt írta, hogy "a saját, ismerős rém még mindig jobb, mint az ismeretlen. [...] ne elűzni akard, hanem együtt élni vele, amíg rá nem jössz, mi okozza a szorongást."
És talán azt is tudomásul kellene vennünk, hogy még ha sikerül is a "varázslat", és netán elűzzük a rémet, a rémeket - még mindig ottmarad a bútorrecsegés, a sötét, amit be tud népesíteni a gyermeki (és a felnőtti!) fantázia lényekkel és rémülettel, amit belülről vetít ki. Ne szégyelljük tehát félelmeinket - például a sötétben -, és értsük meg gyerekeink szorongásait.
Majoros Nóra levelében ezt írta: "Olyan megérzésem is van, hogy a gyerekkori rémek nem hessegethetők el egyszerű eszközökkel, és amit felnőtt ésszel feloldásnak gondolunk, az a gyerekuniverzumban nem biztos, hogy feloldás.
Van olyan gyerek, akinek kezébe én sem adnám a könyvemet, főleg nem bizonyos életkor alatt - bár a négyévesem tökéletesen reagál, takaró mögül, hangosan vihogva követeli újra meg újra, de ő "fertőzött" gyerek, el van árasztva könyvekkel, meg egy gyereklelkű családdal." Gyereklelkű családokat kívánok a rémekkel küszködő gyerekeknek.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék