Gyerek

Példamutatással javíthatsz a gyerek alvásminőségén

Egy nemrégiben végzett kutatás szerint a gyerekek alvásminőségét azzal lehet a legjobban javítani, ha a szülő alvásminősége is javul. A vizsgálatok kimutatták, hogy ha a szülő többet alszik, annak hatására a gyermeke alvásmennyisége is megnő.
2016. November 29.

Szakemberek javaslata alapján egy 6-12 éves gyermeknek napi 9-12 óra alvásra van szüksége, és ha ennél rendszeresen kevesebbet alszanak, akkor figyelem- és viselkedészavar fog jelentkezni náluk, tovább tanulási és egészségügyi problémák is előfordulhatnak.

A Journal of Clinical Sleep Medicine című lapban közzétett vizsgálat során a kutatást vezető Corinna Rea, a Harvard Orvosi Iskola szakembere munkatársaival 790 szülőt és 6-12 év közötti gyermekeiket kísérte figyelemmel. A válaszokból kiderült, hogy a szülők átlagosan 6,9, míg a gyerekek 9,2 órát aludtak, és a jó példa meghozta gyümölcsét, vagyis ahol a szülők többet aludtak, ott a gyerekek esetében is megnőtt az alvással töltött órák száma.

A szakemberek hozzátették, hogy a szülők egyéb módon is ösztönözhetik gyermekeiket az elegendő alvásra, például, ha korlátozzák a tévénézéssel vagy számítógépezéssel töltött időt, illetve biztosítják számukra a lehetőséget a kellő mennyiségű mozgásra.

Forrás: Medipress