Gyerek

Öt ok, amiért a gyerekeknek szükségük van a rutinra

Egy kiszámítható rutin biztonságot, stabilitást és a függetlenség érzését nyújtja a kicsiknek. Nézzük, mik azok az alapvető okok, amiért mindenképp szükségük van erre!
2018. Április 12.
Öt ok, amiért a gyerekeknek szükségük van a rutinra

1. Hozzájárul a gyerekek egészséges fejlődéséhez

“Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége kifejlesztett egy ún. Korai Agy- és Gyermek Fejlesztési programot (EBCD), ami az élet első 1000 napjának optimális agyfejlődésére fókuszál” – mondja Dr. Victoria Ang-Nolasco, fejlődési rendellenességekre szakosodott gyermekorvos.

“Ez a program az 5M elsajátítását tanítja, ami a következőkből áll: MESE – minden este, MONDÓKA – játék, ölelés minden nap, MINDENNAPI RUTIN – az evés, alvás és családi programok körül, MEGBECSÜLÉS – a gyerek rendszeres dicsérete, elismerése; valamint a MELEG CSALÁDI HÁTTÉR – erős, gondoskodó szülő-gyerek kapcsolat.”

2. Biztonságban érzik magukat tőle

“Gyakran a szülők azt hiszik, hogy azzal teszik boldoggá a gyereket, ha mindent megengednek neki, pedig ennek az ellenkezője igaz. Ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat, határokra van szükségük, melynek erős alapját képezik a kiszámítható kis napi rutinok” – magyarázza dr. Ang-Nolasco.

3. Nemcsak a gyerek életét, de a szülőkét is megkönnyíti

A gyerekek viselkedése azáltal fejlődik, hogy tudják, hogy mire számítsanak, és azt is, hogy tőlük mire számítanak mások. “Sok olyan esettel találkozunk, amikor a szülők azzal keresnek fel minket, hogy a gyereknek viselkedési problémái vannak. Amikor megkérdezzük, hogy milyen a napi rutinjuk, kiderül egyáltalán nincs nekik” – mondja a szakember.

“A gyerek eszik, játszik, és az elektronikus kütyükön lóg, amikor csak kedve tartja. Ettől aztán mikor ebéd- vagy vacsoraidő lenne, nem eszik, ehelyett játékidőben a szülő kergeti a lakásban az étellel, miközben ő játszana. Emellett persze, nem akar se fürdeni, se fogat mosni, se lefeküdni. Ilyenkor szoktuk azt tanácsolni, hogy egyezzenek meg és alakítsanak ki egy napi rutint, amihez igyekeznek tartani magukat. Mikor a család valóban elkezd ehhez igazodni, általában a gyerek viselkedése is jelentős mértékben javul.”

4. Elősegíti az önállóság kialakulását

Ahogy a gyerek egyre idősebb, egyre önállóbbá válik, a folyamatokat pedig a korábban már kialakult rutinból tanulja meg. Például evés után megcsinálja a házi feladatát, játék után pedig elpakol.

5. Keretet ad, miközben rugalmasságra és kreativitásra ösztönöz

Ezek a kis rutincselekvések valójában keretet szabnak a napnak, amin belül viszont kaphat a gyerek egyfajta függetlenséget, szabadságot. “Megvan az ideje az evésnek, az alvásnak és a játéknak is, de például játék közben a kicsi teljes mértékben kiélheti a kreativitását. Gondolhatunk a rutinra úgy is, mint egy ház épülésénél a téglákra – ezek adják meg a stabil keretet, ami mellett a dizájn kialakításában viszont lehetünk abszolút rugalmasak” – magyarázza a gyermekorvos.

“Fontos azonban megemlíteni azt is, hogy a rutin kialakítása a gyerek együttműködésével történjen. Megkérdezhetjük például tőle, hogy szeretne egy picit játszani reggeli előtt, vagy előbb reggelizik és utána játszik. Az azonban szintén nagyon lényeges, hogy a már kialakult rutinokhoz következetesen tartsuk magunkat. Ne változtatgassunk a szabályokon, mert az a gyerek elbizonytalanodásához vezet, így nem meglepő, hogy hisztizni fog.”

(via)

Kapcsolódó cikkeink rutin témában: