Gyerek

Örültem, hogy feketén dolgozhatok

Meg akarják tartani az állásukat, félnek, hogy a gyes után nem tudnak visszamenni a régi helyükre, ezért inkább vállalják feketén is. Kismamák meséltek.
2014. Január 01.

Tavaly karácsonykor szólt a főnököm, hogy sürgős munka lenne, be kellene segíteni egy kicsit – kezdi történetét E. Viktória, egy 15 hónapos kislány anyukája. “Nem sok időm volt gondolkodni, egyik napról a másikra kellett dönteni, és én elvállaltam. Kezdetben csak két-három órára mentem be az irodába, így még a szoptatást is zökkenőmentesen meg tudtam oldani” – folytatja a kismama, aki dokumentátorként dolgozik egy kompresszorokat gyártó cégnél, és hetente kétszer-háromszor négy órát vállal. “Itthonról is működik a dolog, nem kell mindig feltétlenül bemennem, de azért az is nagyon jólesik, ha csinosan felöltözve végre felnőtt társaságban lehetek. Úgy érzem, hogy a kollégáim szeretnek, meg vannak elégedve a munkámmal, és a jövőben is számítanak rám. Így nem kell attól tartanom, hogy a gyes után nem vesznek vissza dolgozni, ahogy több ismerősömmel is történt. És az sem mellékes, hogy egész jól fizetnek, persze zsebbe” – mondja Viktória. “Azt hiszem, a kicsi is jól alkalmazkodott a hiányomhoz, a többi családtaggal is sokkal szorosabb lett a kapcsolata. Általában apukája felügyeli, de előfordul, hogy valamelyik nagyszülő van vele. Azért megnyugtat a tudat, hogy bármikor gyorsan itthon lehetnék, ha gond lenne a gyerekkel, hiszen alig negyedóra az út, bár erre még sosem volt szükség.”

N. Andrea egyéves kislánya mellől tért vissza az orvosi rendelőbe helyettesíteni, amikor a kolléganője szabadságon volt.

“Orvosi asszisztensként dolgozom egy háziorvos mellett, aki üzemorvos is. Nemcsak a rendelőben helyettesítek, hanem cégekhez is kimegyek vele, ha épp arra van szükség. Jól jön az a kis pluszbevétel, és a főnököm is jól jár, hiszen nem kell járulékokat fizetni utánam” – meséli az anyuka, aki egy öt hónapos és egy két és fél éves kislány édesanyja. Korábban egy gyárban dolgozott kihelyezett nővérként, aztán amikor a munkahelye bizonytalanná vált, a főnöke javaslatára a gyermekvállalás mellett döntött. “A nagyobbik lányom egyéves volt, amikor először helyettesítettem. Sosem jutott eszembe, hogy lemondjam a gyedet, arról pedig nem is tudtam, hogy szüneteltetni is lehet, de amíg ez így is működik, nem is szeretném. Egyelőre nem tervezem, hogy újra munkába állok, hiszen még intenzíven szoptatom a kisebbik lányomat, bár úgy hallottam, hogy a kolléganőm, akit helyettesíteni szoktam, munkahelyet akar váltani, ezért elképzelhető, hogy szükség lenne a munkámra. Tudom, hogy nagyon nehéz normális állást találni, különösen kismamaként, két gyerek mellől, ezért jól meg kell gondolnom, hogyan döntök, ha a főnököm újra megkeres” – teszi hozzá Andrea.

Természetesen nem minden munkáltató tudja vállalni, hogy feketén foglalkoztatja a kismamákat, de ilyenkor még mindig fennáll a lehetőség, hogy az apa kérje az ellátást. “A szülés után fél évvel újra dolgozni kezdtem otthonról, ráadásul túl jól kerestem ahhoz, hogy lemondjunk a fizetésemről” – meséli K. Tünde, egy ötéves kislány édesanyja, aki egy biztosítónál dolgozik pénzügyi elemzőként. “Úgy döntöttünk, hogy hivatalosan a férjem nevére igényeljük a gyerek után járó ellátásokat. Persze ő továbbra is dolgozott, a főnöke még örült is, hogy egy ideig nem kell járulékokat fizetnie, a párom pedig zsebbe kapta a bérét. Így mindenki jól járt, legalábbis anyagilag” – mondja az anyuka, aki úgy gondolja, még egyszer nem dolgozna ennyit kisbaba mellett. “Állandóan fáradt voltam, sosem fértem bele a négy órába, amiben kezdetben megállapodtunk, aztán a gyerek egyéves korától hatórás szerződésem volt, de persze sokkal több munkám. Ideges voltam, mert nem jutott elég időm a kicsire, aki ráadásul elég beteges is volt. Az a szerencsém, hogy egy házban élünk a szüleimmel, akik nagyon sokat segítettek, és ha a férjem nem volt otthon, ők vigyáztak a gyerekre.”

Csak kevesen szüneteltetik az ellátást

A tévhitekkel ellentétben nem kell lemondani a tgyásról vagy a gyedről, ha időnként munkát szeretnénk vállalni, ráadásul viszonylag egyszerű az ügyintézés. “Elegendő egy írásos bejelentés, ha mondjuk néhány napos munkavégzés céljából szüneteltetni akarjuk a terhességi‐gyermekágyi segély vagy a gyermekgondozási díj folyósítását” – mondta el a Kismama magazinnak dr. Bogdán Zsuzsanna, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője. Tájékoztatásából az is kiderült, hogy a szüneteltetésről eddig a folyósító szervnek határozatot kellett hoznia, július 15-től viszont a kismama írásos bejelentését a hivatal egyszerűen tudomásul veszi, majd a szüneteltetés után a korábban megállapított összegben és a korábban meghatározott időpontig tovább folyósítja a tgyást vagy a gyedet. “Nem túl gyakori, hogy a kismamák élnének ezzel a lehetőséggel, ugyanakkor arról sincs tudomásunk, hogy az ellátás folyósítása alatt feketén dolgoznának. Amennyiben valaki mégis munkát vállal, azt a jogszabály szerint be kell jelenteni a folyósító szervnél” – tette még hozzá a főosztályvezető.

Szintén praktikus változás, hogy a kismamák július 15-től határozatot kapnak arról, hogy mettől meddig és milyen összegben részesülnek ellátásban. Vagyis nemcsak egy utalás érkezik az anyuka számlájára, hanem pontosan tudni fogja, mekkora összegre számíthat, illetve időben el tudja kezdeni a neki járó ellátás igénylését.

Számlázni is csak gyes mellett lehet

A statisztikák szerint a kismamáknak közel a fele nem tud visszamenni a munkahelyére dolgozni, viszonylag sokan próbálkoznak ezért új pénzkereseti lehetőséggel, és fognak vállalkozásba a szülést követő években. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, milyen feltételekkel lehet ellátást igényelni, illetve munkát végezni, ha kismamaként vállalkozunk. “Tgyás vagy gyed folyósítása alatt is lehet a kismama bt. vagy kft. tagja, de személyesen nem közreműködhet a társaság működésében” – magyarázza dr. Frei Anita ügyvéd. “A társaság nevében csak egy másik tag vagy alkalmazott tevékenykedhet, és a személyes közreműködést magában a társasági szerződésben is ki kell zárni. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a kismamát díjazás sem illetheti meg, viszont járulékfizetési kötelezettsége sem keletkezik. Ha a kismama egyéni vállalkozó, akkor bevétele csak abban az esetben lehet, ha van alkalmazottja. Gyes folyósítása mellett már lehet aktívan dolgozni, és a gazdasági társaságban való személyes közreműködés is lehetséges, de legfeljebb harminc órában hetente, otthonról pedig időkorlátozás nélkül. Vállalkozói kivét vagy díjazás formájában már jövedelmet is kaphat a kismama, ami azonban járulékfizetési kötelezettséget von maga után” – mondja a szakember.

Forrás: Kismama magazin