Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Nyílt levél az óvónőknek és dadusoknak: köszönjük, hogy vagytok!

Szerző: Babaszoba.hu

2021. április 22.

Forrás: babaszoba.hu

Az újabb karanténidőszak talán jobban megviselte az idegeinket, mint az első. A többgyerekesekét mindenképp. Egy anya írta meg érzéseit, aki most jött rá csak igazán, mit köszönhet az óvónőknek.

Kedves Óvónők, Dadusok és Bölcsődei dolgozók!
Az újabb karanténidőszak talán jobban megviselte az idegeinket, mint az első. Egy anya írta meg érzéseit, aki most jött rá csak igazán, mit köszönhet az óvónőknek.
Hadd meséljek nektek kicsit magamról, és a családunkról.
Hat hetet töltöttünk itthon. Mármint mindenki. Mindig. Azután, hogy tavaly ilyenkor már nem is tudom hány hetet ugyanígy "be voltunk zárva". A párom, a lányom, a kisfiam és én. Home office, háztartás és gyereknevelés. Home schooling még nincs, mert még csak az ovinál tartunk. Nem tudom, hogy ettől könnyebb, vagy nehezebb-e... Ráadásul mozaikcsalád vagyunk, egy hatévessel és egy egyévessel. Mondanom sem kell, nem egyszerű.
Köszönjük, hogy vagytok!
Fotó: Getty Images
Hat hétig volt zárva az óvoda. Tudtuk, hogy el fog jönni ez a pillanat, amikor bejelentik a lezárást, és őszintén bevallom, féltem tőle. Emlékeztem még a tavalyi hasonlóra - kemény volt.
Persze tudom, minek vállal gyereket az, aki nem akar vele lenni. Teljesen igaza van annak, aki ezt mondja. Mentségemre szóljon: mielőtt gyerekem lett, nem volt még gyerekem. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ez nem valami olyasmi, amit az ember fel tud mérni, ahogyan a saját határait és teherbírását sem, és előrelátása teljes birtokában tudja és garantálja, hogy rendben, nekem ez menni fog, tehát vállalom, vagy ellenkezőleg: ehhez én kevés vagyok, nem vállalom.
Nem ez van. Hanem az van, hogy az ember beleugrik az ismeretlenbe összeszorított szemmel, és reméli, hogy puhára, de legalábbis nem túl keményre érkezik. Fogalma sincs, milyen ez, de bízik benne, hogy bírja majd, és megfogadja, hogy igyekszik jól csinálni. De nem tudhatja teljes biztonsággal, hogy sikerülni fog. Nem lehet biztos benne, hogy nem lesz pokoli nehéz. Ismét csak őszinte leszek: nekem néha pokoli nehéz. Úgyhogy én nagyon hálás vagyok az összes gyermekgondozó- nevelő intézménynek, hogy a teher felét leveszik a vállamról.
Annak idején, két év otthonlét után örültem, hogy a lányom elkezdheti a bölcsődét. Most örülök, hogy nemsokára a fiam is közösségbe mehet. Tudom, hogy vannak nagyszerű anyák és apák, akik erre a szerepre születtek, és hatalmas türelemmel, vég nélkül képesek lennének a gyerekeikkel lenni, őket okosan szórakoztatni, velük együtt alkotni, mindenféle hasznos dolgot csinálni. Én nem vagyok ilyen. Imádom mindezeket - egy ideig. De ha huszonnégy órában, heti hét napot kéne a gyerekeimmel lennem, valószínűleg megőrülnék. Természetesen ők a mindeneim, de be kell látni, nem vagyok egy türelmes típus, alacsony az ingerküszöböm, ők pedig előszeretettel keresik meg és ugrálják át nap mint nap. Úgyhogy nem tagadom: az óvodabezárás sosem jó hír nekem.
A párom itthon dolgozik, illetve próbál dolgozni a kis szobában, míg én a nappaliban felváltva törlöm le magamról a spenótot a kisfiam után, és rángatom le a nagylányomat századszorra is a bútorok tetejéről, merthogy a hatvan négyzetméteren, rossz időben nehezen tud egész nap mit kezdeni magával. Nem szégyellem, a mesét is bekapcsolom neki, nem is egyszer, nem is rövid időre. Amikor főznöm kell, amikor mosogatok, amikor a kicsit fürdetem vagy a munkámat kell csinálnom, és a fiam végre alszik, bizony megváltás, ha félórán át a nagy is csendben van.
Mindig elképedek azon, amikor bárki azt hangoztatja: nyugodtan otthon maradhatnak a gyerekek, hiszen úgyis home office van, otthon tudnak lenni velük a szülők. Nem értem. Bárki képes tisztességgel ledolgozni a nyolc óráját úgy, hogy ott van körülötte akár csak egy-két gyerek? Pláne, ha hat év alattiak... Mondjuk ki: ez képtelenség. Legalábbis nekem. Vagy a munka nem lesz elvégezve rendesen, vagy a gyerekeket veszélyezteti ez az állapot (de legalábbis nem túl jó nekik). Értem, hogy nincs más megoldás járvány idején, csak ne állítsa senki, hogy ez sima ügy. Ahhoz, hogy ez működni tudjon, valószínűleg arra lett volna szükség, hogy gyorsan alkalmazkodni tudjak az új helyzethez, új napirenddel, sokkal kevesebb maximalizmussal, ügyesebb súlyozással és igen, nagyobb önfeláldozással.
El nem tudom képzelni, hogy csinálja ezt az, akinek nem két gyereke van, hanem akárcsak eggyel is több. De itt jön a lényeg: hogy a csudába csinálják ezt mások szinte egész nap nem egy gyerekkel, nem kettővel vagy hárommal, hanem mondjuk tizenöttel?
Persze, tudom, az óvoda, bölcsőde más, ott van a gyerektársaság, közösségben mást és máshogyan tanulnak a gyerekek, mint otthon. Mások a szabályok, a határok és a szokások, de akkor is végtelen türelemre, empátiára és humorra van szükségetek nap mint nap.
Minden tiszteletem a tiétek, óvónőké és gondozónőké, akik ezt bírjátok, sőt jól csináljátok és még tudtok mosolyogni. Mindig is tudtam, hogy az egyik legkeményebb és legfontosabb munkát végzitek, de sosem éreztem át ennyire, mint most, a karantén heteiben. Elképesztő, mennyivel könnyebb az életünk attól, hogy ti vagytok, és hogy nyugodtak lehetünk, ha a gyerekeink nálatok vannak.
Közben mi tudunk dolgozni vagy háztartást vezetni, ügyeket intézni vagy meginni legalább egy csésze kávét nyugodtan. Most már ezt is jobban értékelem.
Köszönjük, hogy jelen vagytok az életünkben! Hogy társak vagytok a gyerekünk nevelésében, és segítetek, hogy a család mellett dolgozhassunk.
Le a kalappal a türelmetek és energiátok előtt! Ezt a hivatást (mert ez már nem munka!) kéne a lehető legjobban megfizetni, hiszen a legnagyobb felelősség mások gyerekére vigyázni.
Most látjuk csak igazán, milyen értékes a munkátok.
Köszönjük, hogy vagytok, hogy értünk vagytok!

 

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék