Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Nem túl meglepő: apa lazít, míg anya dolgozik

Szerző: Babaszoba.hu

2018. december 16.

Forrás: babaszoba.hu

Ugye, sokak számára ismerős jelenet: a gyerekek már alszanak, apa a tévé előtt pihen, anya hajtogatja a mosott ruhát, előkészíti a másnapi ebédet vagy mosogat. Egy kutatás is bizonyította, hogy ez a legáltalánosabb felállás.

Amerikai kutatók szerint ez a közhelynek is beillő rendszer már az első gyermek születése után három hónappal megfigyelhető, vagyis hiába az elmúlt évtizedekben bekövetkezett sok változás, még mindig a nők végzik a több házimunkát. Az Ohio State University kutatói 52 pár szokásait vizsgálták, és úgy találták, hogy a szabadnapokon, míg a nők átlagosan 46-49 percet pihentek naponta (eközben a párjuk vigyázott a gyermekükre vagy házimunkát végzett), a férfiaknak 101 ilyen perc jutott.
Többet pihennek az apák, mint az anyák
"A ház körüli tevékenységek felosztása még mindig nem egyenlő, még azoknál a pároknál is nagyok a különbségek, akiktől azt vártuk, hogy sokkal egyenlőbben osztják a szülői feladatokat" - írta egy sajtóközleményben Claire Kamp Dush, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint olyan nők is vannak, akiknek még rosszabb a helyzete.
A párok naplóban vezették, hogy mikor milyen tevékenységgel mennyi időt töltöttek. A naplók elemzéséből az derült ki, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők a munkanapokon közel azonos ideig végeztek házimunkát, illetve foglalkoztak a gyerekekkel, ám a szabadnapokon, hétvégéken az apukáknak több szabadidő jutott. A férfiak az esetek 46 százalékában pihentek, míg a párjuk ellátta a gyerekekket, ezzel szemben a nőknél csak 16 százalék volt ez az arány; a férfiak akkor is relaxáltak (az idő 35 százalékában), míg a nők takarítottak vagy más házimunkát végeztek, a nők viszont csak ennek az időnek a 19 százalékát töltötték pihenéssel.
"Már a kisbaba születése előtt el kellene beszélgetni a pároknak arról, hogyan osztják majd fel a házimunkát, úgy, hogy mindketten egyenlő mértékben vegyék ki a részüket a feladatokból" - mondta Kamp Dush a Parents magazinnak. "A társadalom elvárja az anyáktól, hogy mindig tökéletesek legyenek, és ez azzal is együtt jár, hogy átvesszük az apáktól a gyermeknevelés feladatait. Természetes, hogy a férfiak nem szívesen adják fel a pihenésre fordítható idejüket, de sokan nem is tudják, mennyit dolgoznak az anyák."
(via)
Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék