Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Nem akartam helikopterszülő lenni, de mégis az lettem

Szerző: Babaszoba.hu

2020. április 17.

Forrás: babaszoba.hu

Egy cikk, amit a helikopterszülőkről olvastam, arra késztetett, hogy átgondoljam, én is az vagyok-e.

Nem akartam helikopterszülő lenni, de mégis az lettem (Fotó: Getty Images)
Megpróbáltam visszaemlékezni az összes dologra, amit tettem, és úgy tűnt, valóban az lettem - nem azért, mert az akartam lenni, hanem azért, mert azt hittem, felkészítem a gyermekemet egy fegyelmezett jövőre. Amikor édesanya lettem, hajlandó voltam bármit kipróbálni, hogy a gyermekemnek a lehető legjobb legyen. Miután megtudtam, hogy gyermeket várok, kaptam egy vaskos útmutató könyvet, amiből minden szót komolyan vettem, és még a Baby Einstein CD-ket is megvettem, mert azt írták, a klasszikus zene jót tesz a magzatnak.
Mikor megszültem a lányom, már volt egy második kötete is a könyvnek, ami arról szól, hogy mi vár ránk a gyermek első évében - én természetesen továbbra is követtem a könyv tanácsait. Ebből tudtam meg, hogy a legtöbb újszülötteknek való játék azért piros, fekete és fehér, mert ezeket a színeket látják először a babák. Vettem neki mintás plüsskockákat, hogy azokat nézhesse, ezzel ösztönözve a látásfejlődést. Talán ez volt az első jel? - kérdezi Ella Bessie Ruiz a Smartparenting.com cikkében.
Ezután még többet akartam tudni, megszereztem a harmadik kötetet is, ami arról szól, mire számíthatunk a totyogós időszakban. Abban az időszakban dolgozó anya voltam, és csak akkor láttam a gyermekemet, mielőtt elindultam dolgozni, és persze este. De a férjemmel mindig odafigyeltünk arra, hogy esténként olvassunk a lányunknak. Ennek köszönhetően egyre jobban érdekelték a könyvek. 2 éves volt, amikor elkezdett magától olvasni. Kihasználtuk ezt a lendületet a tanulásra, hiszen azt mondják, a 2 évesek elméje olyan, mint a szivacs. Könnyedén tud információt fogadni és rögzíteni.
Ekkor döntöttük el, hogy ő 2,5 évesen készen áll arra, hogy előkészítőbe menjen. Így egy játszós iskolába vittük, közel az otthonunkhoz. Mivel tele volt energiával, beírattuk egy kisgyerekeknek szóló, rendszeres tornaórára, hogy szocializálódjon és megtanuljon néhány alapvető gyakorlatot. Olyan képességeket szerzett, hogy most, ha mondunk neki egy dátumot, rá tudja vágni, milyen napra esik.
Láttam a lányomnál, hogy vágyik arra, hogy táncoljon. A játszós iskolában arra buzdították a gyerekeket, hogy énekeljenek, és megtanulják, hogyan kell táncolni. Szeretett táncolni, ezért beírattam balettra. Azonban ezeket sajnos abba kellett hagynia, mert költöztünk.
A költözés után úgy döntöttünk, a képességeinek megfelelő iskolarendszerbe taníttatjuk - tudtam, hogy előrébb jár a kortársainál, ezért erről beszámoltam a tanárainak és az igazgatóknak is. Beírattuk egy iskola utáni külön iskolába is. Mivel szereti a matematikát, ezzel kezdetben nem is volt gond.
Szülőként azt akartuk, hogy meglegyen az egyensúly az életében, ezért arra biztattuk, hogy válasszon magának egy sportot. Különösen szerette a vizet, ezért elkezdett úszni egy csapatban, ahol elérte a legmagasabb szintet.
Ahogy teltek az évek, egyre magasabb szintet ért el az úszásban, és a különórákon is, de az iskolában kezdte unni a tananyagot. Talán arra gondolt, miért tanulja a korosztályának való tananyagot az iskolában, amikor a külön iskolában mérnöki matematikával foglalkozik? De a cél az volt, hogy befejezze a külön iskola első szintjét is. Amikor elkezdett sírni amiatt, hogy oda is járnia kell, elgondolkodtam, hogy talán túlzottan keményen nyomom előre az életben. Ettől rosszul éreztem magam.
Ekkor már közeledtek a tinédzser évei, ezért lazítottunk a dolgokon. Felajánlottuk neki, hogy folytathatja a külön iskola első szintjét, de fel is adhatja, ahogy neki tetszik. Végül folytatni akarta.
A középiskolában hagytuk neki, hogy önmaga legyen.
Szerette a zenét, én pedig örültem, hogy kreatívkodhat. Több zenei felvételt is készített, az új iskolai barátai között pedig sok hasonló érdeklődésű gyerekkel is találkozott. Ennek nagyon örültem. Az egyetlen rossz az volt ebben, hogy nem mutatta meg, mit csinál. Nem tudhattam róla. Volt lehetőségem szimatolni egy kicsit, és meg is tettem.
A tanulást nagyon fegyelmezetten folytatta, a táncban pedig nyert egy díjat is. Most az egyetemen kereskedelmet és matematikát hallgat, miközben részmunkaidőben dolgozik. Fiatal felnőtt, aki szeret koncertekre és zenei fesztiválokra járni. Időnként megkér, hogy vigyem el ezekre, vagy hozzam haza utána. Ha később ér haza egy buli után, meg szoktam várni ébren. Szereti a garnélát, és a mai napig meg szokott kérni, hogy hámozzam meg neki. Ez egy utolsó kis gesztus, amiből tudom, hogy még mindig szüksége van az anyukájára.
Szerintem az anyák segítenek a gyereküknek, hogy függetlenek legyenek, és ha kitűnnek valamiben, az csak egy bónusz. Tudom, hogy vannak, akik azt gondolják, mindezt azért tettem, hogy a gyermekemen keresztül a saját álmaimat éljem meg. Ez lehet, hogy részben igaz, hiszen nekem soha nem voltak meg ezek a lehetőségeim. Nem voltak extra anyagi forrásaink az iskola utáni tevékenységekhez, és a családomnak az volt a fő, hogy én és a testvéreim is befejezzük az iskolát.
Nem azért tettem ezeket, hogy helikopterként lebegjek a gyermekem felett, csak olyan lehetőségeket akartam neki biztosítani, amelyek felkelthetik az érdeklődését, és akár a későbbiekben is foglalkozhat majd velük. Végül is, a végső cél az volt, hogy lehetőségeket kapjon, és élhesse azt az életet, amit szeretne, magától, a segítségünk nélkül. Amikor eljön ez az idő, örülni fogok neki, hogy odaért.
Ami pedig engem illet, itt az ideje új célt keresni. Ezért vettem egy új útmutató könyvet, ami arról szól, hogy kezdjünk bele az áloméletünkbe. Ha tudtam egy ugródeszkát biztosítani a gyermekemnek, hogy meglegyenek a lehetőségei, akkor végre kezdhetek valamit a sajátjaimmal.
(VIA)

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék