Gyerek

Nem akarja megszabni a kormány, hány napot igazolhat a szülő

Az Országgyűlés hétfői ülésén kiderült, hogy a kormány nem tervezi rendeletben megszabni a szülők által igazolható iskolai hiányzások számát.
2019. Október 30.
Nem akarja megszabni a kormány, hány napot igazolhat a szülő (Fotó: iStock)

Képviselői kérdésre Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, hogy ha a gyermek három napnál többet betegeskedik, akkor jobb, ha látja orvos – írja a 24.hu. Az államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy amikor a gyermeket először vizsgálja meg az orvos, már akkor kiállíthatja az igazolást, így nem kell ismét visszamenni hozzá.

A szülői igazolások ügye régóta napirenden van, és már Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke is többször felvetette, hogy változtatni kellene a jelenlegi gyakorlaton, miszerint a szülő csak három napot tud igazolni. Póta György az InfoRádiónak elmondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megerősítette nekik, hogy a szülő által igazolható szabadnapok számára valóban nincs törvény, az iskolák ezt önállóan határozhatják meg.

A legtöbb helyen valóban három napot engedélyeznek a szülőknek, amely az egyesület elnöke szerint tényleg kevés. Póta György egyetért azzal, hogy vannak olyan megbetegedések, amelyekkel felesleges orvoshoz vinni a gyereket, így elegendő lehetne ezekben az esetekben a szülői igazolás. Példának a náthát és a hasmenést említette, melyeknél nem szükséges mindig orvosi vizsgálat a betegség és a gyógyulás megállapítására.

Kapcsolódó írásaink:

Forrás: 24.hu/InfoRádió