Gyerek

Nem a testünk, hanem az elménk tehet a hízásról

Sandra Aamodt, a Yale neurológusa egy ideje rájött arra, hogy a tinédzserkora óta élete részét jelentő jojódiétáiról elsősorban nem a teste tehet, hanem inkább az elméje.
2016. Szeptember 09.

A szakember szerint a megoldás a fittség, és az, hogy az ételeket nem démonizáljuk, hanem mértékkel élvezzük.

Aamodt a Daily Mailben írt arról, hogy sok nőtársához hasonlóan egész életében küzdött az extra kilókkal, és rengeteget éheztette magát, hogy elérje az ideálisnak gondolt testsúlyt, amit azonban sikerült leadnia, azt gyorsan vissza is hízta.

2010-ben aztán újévi fogadalmat tett: egy évig nem fogyókúrázik, nem is méri magát, viszont ehelyett inkább rendszeresen mozog: nagyokat sétál vagy éppen részt vesz egy kimerítő táncórán.

„A Yale neurológusaként az érdekelt, hogy mi történik, ha sikerül letennem a tinédzserkoromtól fogva kényszerűen követett mintát, amit a jojódiéta jelent, és az egészséges életmód – fogyózás nélkül – lehet-e hatékonyabb, mint az önmegtartóztatás” – mondja a szakember.

Az eredmény hamar látszani kezdett: Aamodt néhány hónapon belül elérte egy egészséges testsúlyt, majd azt sikerült máig megtartania.

„Most már tudom, hogy a jojódiéta nem azért következik be, mert lusták vagyunk, hanem mert az agyunk átver minket: a koplalással töltött idő után, amikor végre megengedjük magunknak, hogy újra együnk, a szervezetünk mindent megtesz, hogy megmentsen bennünket az éhhaláltól, ezért aztán minden kalóriát elraktároz” – mondja Aamodt, aki ma már bűntudat nélkül, kiegyensúlyozottan táplálkozik.

Dietetikusok minden esetben azt tanácsolják, hogy a csoda fogyókúrák helyett a változatos táplálkozást, egészséges életmódot, mozgást válasszuk. Nem időszakosan, kampányszerűen, hanem életmódváltással tudjuk tartani a súlyunkat és megőrizni az egészségünket. Mindezzel nem csak magunknak teszünk jót, hanem helyes mintát adunk a gyerekeinknek is.

Forrás: Medipress