Gyerek

Nem a félelemkeltés lesz az iskolaőrök feladata

Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke szerint nem a félelemkeltés lesz az iskolaőrök feladata.
2020. Június 29.
Nem erőből fogják kivezényelni az iskolaőröket (fotó: Getty Images)

A Népszavának adott interjújában a Klebelsberg Központ elnöke úgy fogalmazott: “Azt mondani, hogy az oktatásirányítás, a tankerületek vagy a Klebelsberg Központ nem állt be mögéjük, az egyszerűen hazugság.” Arra utalt, hogy felháborítják azok az állítások, miszerint a járvány alatt az oktatásirányítás elengedte volna a tanárok kezét.

Emlékeztetett: több mint 80 okostankönyvet lehetett elérni a Nemzeti Köznevelési Portálon, ezeket a Tankönyvkatalógussal és a Sulinettel együtt napi szinten 200-300 ezer diák és tanár használta. Mintegy 8 ezer új vagy jó minőségű használt eszközt szereztek be és juttattak el a rászorulókhoz.

Az iskolaőrséggel kapcsolatban elmondta, hogy a feladata a pedagógusok és a gyermekek biztonságának és az iskola rendjének a védelme lesz, nem pedig a félelemkeltés. “Ne felejtsük el, csak ott lesz iskolaőr, ahol az iskola úgy gondolja, hogy szükség van rá. Nem erőből fogják kivezényelni őket – fogalmazott a Népszavának Hajnal Gabriella.

Tévedésnek nevezte, hogy digitális oktatás és a tantermen kívüli, digitális munkarend fogalmát sokan azonosítják, pedig két külön dologról van szó. “A digitális oktatás egy módszertani megközelítés, amely folyamatosan nyer teret a mindennapi pedagógiában, köszönhetően többek között az erre irányuló kormányzati stratégiai irányok következetes megvalósításának. A járvány miatt kialakított oktatásszervezési forma pedig egy munkarend, amely önmagában nem határozza meg az alkalmazandó módszertanokat.”

Hajnal szerint egyetlen tanárral sem történhetett meg, hogy kért és nem kapott számítógépet. Ha saját maga vásárolt újat, azt biztosan nem azért tette, mert az iskola megtagadta, hogy hazavihesse a benti gépet.

A NAT szeptemberi bevezetésével kapcsolatban azt mondta, szó sincs sietségről és nincs szakmai indoka a halasztásnak. Szerinte, akik tiltakoznak, már több ízben elismerték, hogy nem is olvasták a NAT-ot.

Szerinte a szülők egymást is hergelték bizonyos gimnáziumokban. “Körlevelet indítottak, amelyben a többi szülőt is tiltakozásra szólították fel. A levélben konkrétan oda volt írva, hogy bár ők nem olvasták, de elhiszik a tanároknak, hogy ez egy rossz NAT. Mégis mindenki úgy tett az országban, mintha a NAT szakértője lenne. Folyamatosan arról lehetett olvasni, a magyar tantervből kihagyták ezt, kihagyták azt, a valóság ezzel szemben az, hogy a hiányzónak vélt alkotók döntő többsége benne van.”

Forrás: 24.hu