Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Nehéz helyzetbe hozza az iskolákat az új Nemzeti alaptanterv

Szerző: Babaszoba.hu

2020. február 12.

Forrás: 24.hu

Gondot okoz majd az új Nemzeti alaptanterv bevezetése, nehézséget okoz az iskoláknak, hogy határidőre elkészüljenek a rájuk háruló feladatokkal.

Nehéz helyzetbe hozza az iskolákat az új Nemzeti alaptanterv (fotó: Getty Images)
A 24.hu által megkérdezett iskolaigazgatók szerint minden iskolában gondot okoz majd az új Nemzeti alaptanterv bevezetése, mert ilyen nagy horderejű munkára nem voltak felkészülve.
"Az őszi munkatervünkben nem szerepelt ilyen nagy horderejű munka, ez mindenképpen nagyon nagy nehézséget okoz az iskolának, és egyelőre nem látom biztosítottnak azt, hogy a jogszabályban meghatározott határidőig el tudunk készülni a ránk háruló feladatokkal" - mondta a 24.hu-nak Láng György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.
A Radnótiban elemzik, értelmezik a megjelent jogszabályt, összevetik a korábbi, köznevelést érintő, de most meg nem változtatott rendelkezésekkel, átgondolják, hogyan tovább.
Horváth Bálint, a budapesti Piarista Gimnázium vezetője a lapnak elmondta, hogy szükség lenne a hat évfolyamos gimnáziumok számára készített kerettantervre, valamint jó lenne látni a kimeneti szabályozás, vagyis az érettségi követelményekről szóló jogszabály változását is.
Mint mondta, a három dokumentum együttes ismeretében tud egy nevelőtestület felelős döntést hozni, jelenleg a háromból kettőt nem ismernek, így nehéz tervezni szeptemberre. Ezért lett volna jó, ha nem idén, hanem csak jövő szeptemberben vezetik be az új alaptantervet.
Úgy gondolom, minden intézményben gondot fog okozni a bevezetés - mondta Salga Imre, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium igazgatója a 24.hu-nak.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint is országszerte problémát okoz majd, hogy április 30-ig el kell készíteni a helyi tanterveket. Totyik Tamás alelnök attól tart, hogy az idő rövidsége miatt az iskolák nagy valószínűséggel egyszerűen átemelik a kerettantervet, és nem a helyi adottságokhoz szabják azt.
Egyébként is nagyon szűkös az idő, ebből megint egy kapkodó munka lesz - véli a PSZ alelnöke. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a NAT önmagában még nem mutat meg semmit, az oktatást valójában a kerettantervek határozzák majd meg.
Az egyéni arculat kialakítását ráadásul megnehezíti, hogy a szabadon választható órák számát csökkentették: alsó tagozatban kettő, hetedik-nyolcadik osztályban pedig három órára. Ezzel egy időben a tananyag mennyisége megnőtt, a tanulói óraszámok pedig csökkentek.
Így nem tudják a különbségeket kompenzálni, nem marad mozgásterük a pedagógusoknak, megint rengeteg kudarcélménnyel küzdő gyerek lesz a hátrányos helyzetű településeken.
A szakszervezet szerint ezek a követelmények még az átlag körüli gyerekeknek is nehezen teljesíthetők, nemhogy az átlag alatti képességekkel rendelkezőknek.
A PSZ sem tudja, mikor hozzák nyilvánosságra a kerettanterveket, noha Hajnal Gabriella, a Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos azt mondta: a kerettantervek már kész vannak. Ehhez képest még nem került nyilvánosságra.
Az iskoláknak rengeteg nehézséget okoz a NAT bevezetése - mondta Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A tanárok nem tudnak elmélyülni ennyi idő alatt az új elemek ismeretében, a helyi tantervek kialakítására nem lesz kellő idő, így szerinte a kerettantervek szolgai átvétele várható, helyi színezet nélkül".

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék