Gyerek

Mitől lesz a gyerek nárcisztikus?

Kihasznál, manipulál, kontrollál, képtelen egyenrangú, kölcsönösségen alapuló emberi kapcsolatokra- ilyen egy nárcisztikus ember. Mindez a gyerekkori tapasztalatokból, a szülő-gyerek kapcsolatból következik.
2016. Október 07.

Mitől lesz a gyerek nárcisztikus?

Az, hogy mennyire mély ez a nárcisztikus sérülés a szülő-gyerek kapcsolatot jellemző dinamikából fakad. Ezekről írt Aaron L. Pincus amerikai pszichológus professzor a Scientific Americanban, amit a divany.hu szemlézett.

Egy nárcisztikus ember személyiségének felszíni jellemzői a fentiek mellett az, hogy minden róla szól, ő van a középpontban, a világ érte van, állandó és folyamatos csodálatot, elismerést, figyelmet követel. Nem bírja a kritikát, nem képes alkalmazkodni, nem érez empátiát, legfeljebb bűntudatot. Éppen ezért az emberi kapcsolatai sohasem lehetnek kiegyensúlyozottak, képtelen a kölcsönösségre.

A mélyben azonban súlyos önértékelési zavarokkal, negatív önképpel küzd, bár ezzel ő maga csak nagyon ritkán van tudatában. A nárcisztikusság háttere kis mértékben genetikai alapú, de elsősorban a korai környezet tehető felelőssé. A kutatások szerint a nárcisztikus személyiség kialakulásáért kétféle szülői viselkedés döntő.

Az egyik a feltétel nélküli szülői támogatás, azaz amikor minden kritika nélkül a képességitől függetlenül imádják a viselkedését. A későbbiekben ezt az imádatot, csodálatot várja el mindenki mástól is. Mivel ezzel az énképpel erős felsőbbrendűségi érzés alakul ki, nehezen vagy egyáltalán nem tűrik a kritikát. A szülők ezzel a viselkedésükkel tulajdonképpen egy kalapba helyezik a jó és a rossz viselkedési motívumokat, az erősségeket és a gyengeségeket, ezért a gyermek, majd később felnőttként sem képes a reális önkép kialakítására.

A másik szülői attitűd, ami a nárcisztikus személyiség kialakulásban szerepet játszik, a rideg, hideg, távolságtartó magatartás, ahol a megerősítést, támogatást hírből sem ismerik. Ezzel nagyon nehéz megküzdenie egy gyermeknek, védekezésül egy olyan énképet alakít ki, amely az előzőekhez hasonlóan egy teljesen torz, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő énkép: elnyomják negatív érzéseiket és egy nagyszerű, lélegzetelállító, csodálatra méltó énképpel ruházzák fel magukat.

Egy nárcisztikus ember egész élete azzal telik, hogy ezt az énképet mások által megerősítse. Mivel a korai környezetben kezdődtek a folyamatok, ezért nagyon nehezen megváltoztathatóak, ráadásul egy nárcisztikus ember igen ritkán keresi magában a hibát, ezért az is nagyon ritka, hogy belássa, segítségre van szüksége. Legbelül persze szenved: a kapcsolatai nehezek, konfliktusosak, és a világ sem igazolja vissza az ő tökéletességét.

Kapcsolódó cikkeink gyereknevelés témában:

Forrás: divany.hu/babaszoba.hu