Gyerek

Mit nassolnak legszívesebben a gyerekek?

A gyerekek alapvetően olyan élelmiszereket vesznek a boltban, amiket szeretnek, de azért a márkák, illetve az árak is befolyásoló erővel bírnak.
2017. Szeptember 05.

Amint arról az Appetite című lapban közzétett kutatást vezető Sean Cash, a Tufts Egyetem Friedman Táplálkozástudományi Iskolájának munkatársa beszámolt, azok a gyerekek, akik a zsebpénzükből gazdálkodtak, tudatosabban vásároltak, és a rágcsálnivalók ára is befolyásolta vásárlókedvüket. Akik ezen felül tisztában voltak a különféle márkákkal, az is döntően befolyásolta a vásárlás során, hogy az adott termék nevét mennyire ismerte. Mindebből a szakemberek azt a következtetést vonták le, hogy az egészségtelen rágcsálnivalók árának megemelésével legalább a zsebpénzből gazdálkodó gyerekeket ösztönözni lehetne az egészségesebb termékek megvásárlására.

A kutatás során 116 nyolc és tizenegy év közötti gyereket kértek arra, hogy különféle nassolnivalók közül válasszanak, melyek között volt csokis süti, almaszeletek, illetve epres ivójoghurt, a termékek egy része a McDonald’s-ból volt, másik része nem volt ismert. Az árak 30 és 70 cent között mozogtak, és mindenki két dollár költőpénzt kapott. A gyerekeknek tíz alkalommal mutattak egy-egy képpárt, ahol a kétféle finomság közül kellett egyet választaniuk.

Összességében legtöbbször a csokis sütit választották a gyerekek, ám akik otthon kaptak zsebpénzt, azok a termékek árát is figyelték, és a szakemberek azt is megállapították, hogy az, hogy mi volt maga a nassolni való több mint kétszer olyan fontos volt a gyerekek számára, mint az, hogy milyen márkájú volt a termék, és nagyjából 2,5-szer fontosabb, mint az, hogy mennyibe került.

Kapcsolódó cikkeink:

Ne édességgel vigasztalj és jutalmazz!

Ne szoktassuk rá a nassolásra!

Forrás: Medipress