Gyerek

Minden településen biztosítani kell a gyerekfelügyeletet

A gyermekfelügyelet bizonyos szülőknek komoly erőfeszítést jelent. Az érdeklődés a felügyelet iránt jelentősen nőtt, a gyermekek 10 százaléka jár valamilyen intézménybe.
2020. Május 16.
Minden településen biztosítani kell a gyerekfelügyeletet (fotó: Getty Images)

A járvány idején felértékelődött a családok szerepe, megváltozott életkörülményekhez kellett alkalmazkodni az elmúlt két hónapban – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

A gyermekfelügyelet bizonyos szülőknek komoly erőfeszítést jelent. A kormány ezért döntött arról, hogy minden településen biztosítani kell a felügyeletet a bölcsődékben, óvodákban és általános iskolában, az intézményekben pedig napi négyszeri, illetve háromszori étkezést is kapnak a gyermekek. Az érdeklődés a felügyelet iránt jelentősen nőtt, a gyermekek 10 százaléka jár valamilyen intézménybe, és dolgoznak azon, hogy az érintetteket megszokott bölcsődéjükben, óvodájukban, iskolájukban is fogadni tudják – közölte az államtitkár.

A kormány engedélyezte a nyári napközis táborok megtartását, így meg lehet kezdeni ezek szervezését, meghirdetését, hamarosan pedig döntés születik arról is, milyen szabályozás lesz érvényes a bentlakásos nyári táborokra – mondta Novák Katalin.

A családok helyzetét megkönnyítendő számos családtámogatás – a gyes, a gyed, gyet, a családi pótlék – jogosultsági idejét meghosszabbították a veszélyhelyzet végéig. Emellett egyszerűsítették a családtámogatásokhoz való hozzáférést is – közölte Novák Katalin.

Vannak olyanok, akik – legalábbis ideiglenesen – elveszítették munkahelyüket. A bevezetett könnyítéseknek köszönhetően nekik sem kell lemondaniuk a családtámogatásokról. Azoknak, akik korábban huzamosabb ideig dolgoztak, a veszélyhelyzet idejével kiegészül a munkavégzés időszaka akkor, amikor ezeket támogatásokat – például a CSOK-ot vagy a babaváró támogatást – igényelni szeretnék – mondta.

A hitelmoratórium bevezetése is mérsékelte a családok terheit – jegyezte meg az államtitkár.

A fiatalok számára az 500 ezer forintos Diákhitel plusz konstrukció elindítása – amelyet már több mint 8 ezren igényeltek – nyújt segítséget ahhoz, hogy folytathassák tanulmányaikat – tudatta a politikus.

Július 1-jétől a gyes-en, gyed-en lévők ingyenes Kresz-, illetve nyelvtanfolyamon és vizsgán vehetnek részt, versenyképesebbé téve tudásukat, megkönnyítve későbbi elhelyezkedésüket – mondta Novák Katalin. Hozzátette: a támogatást az is igénybe veheti, akinek már van egy nyelvvizsgája.

Forrás: MTI