Gyerek

Miért fontos a lakás párásítása?

A párásítás nagy szerepet játszik abban, hogy ebben a hideg időben milyen kellemesnek ítéled meg lakásotok hőmérsékletét. Gyakran elég feltornászni egy picit a levegő páratartalmát, és máris javul hőérzet.
2016. Január 03.

Fontos a párásítás!

A téli fűtésszezon beindulásával nemcsak a hőmérséklet emelkedik meg az otthonunkban, de sajnos a levegő is szárazzá válhat, ez pedig sokat ronthat hőérzetünkön.

Fázol? Párásíts!

Az ideális hőmérséklet kialakításában – ami 21 foknál ne legyen több – tehát nélkülözhetetlen a megfelelő páratartalomra is figyelnetek! Ennek 40-60 százalék közötti tartományban kell lennie, míg gyermekeknél a 60 százalék körüli értékre kell törekedni. Minél inkább közelít a levegő páratartalma ezekhez az értékekhez, annál melegebbnek fogjátok érezni a hőmérsékletet. Ez pedig jó hír a családi költségvetésnek, hiszen nem fogjátok feleslegesen emelni a hőmérsékletet.

Érdemes tehát a hőmérséklet mellett a páratartalmat is mérni: ehhez úgynevezett páratartalom-mérőt (higrométer) kell használnotok, melyből célszerű egyet a nappaliban, egyet pedig a gyerekszobában is elhelyezni.

Ha túl száraz a levegő

Amennyiben a páratartalom 40 százalék alá esik, számtalan kellemetlen tünet jelentkezhet a családban. A rossz komfortérzet mellett a száraz bőr és szem, a torokkaparás és szájszárazság, a száraz köhögéssel kísért nyugtalan alvás mind-mind arra utalhat, hogy nem megfelelő a páratartalom nálatok. A páramentes, száraz levegő ugyanis kiszáríthatja a nyálkahártyát, ez pedig csökkenti a kórokozókkal szembeni védelmet is.

Száraz levegőben gyakrabban tapasztalhatod azt, hogy fáj a fejed, fáradtabb, ingerlékenyebb vagy, és az általános közérzeted is rosszabb.

Jó, ha tudod azt is, hogy a száraz levegő nemcsak az egészségnek árt, de a fabútorok, a parketta, sőt a növényeknek számára is káros lehet. Ha váratlanul elkezd tehát nyikorogni a parketta a szobában, akkor érdemes rápillantani a páramérőtökre.

Pár pára-tipp

Mi a teendő száraz levegő esetén? Mindenképpen gondoskodnod kell a levegő páratartalmának növeléséről! Ezt akár egy-egy apró trükkel is elérheted. Érdemes például növényeket tartani a lakásban (és ezeket rendszeresen locsolni, illetve vízpermettel megfürdetni), de egy akvárium is megoldás lehet a problémára. Sokszor elég lehet egy teregetés, egy vizes lepedő vagy egy vízzel feltöltött cserépedény, illetve párologtató tálca elhelyezése a szobai fűtőtesten.

Amennyiben a páramérőtök azt mutatja, hogy a házi párásító módszerek kevésnek bizonyulnak, akkor érdemes hatékonyabb megoldást találni, és párásító készülék beszerzésén elgondolkodni. A megfelelő párásító kiválasztásához mindenképpen kérd szakember segítségét, hiszen személyes igényeitekhez, esetlegesen fennálló egészségügyi problémáitokhoz kell a megfelelő készüléket kiválasztani! Ezeknek a készülékeknek a használatát és karbantartását is fontos, hogy pontosan elsajátítsd, hiszen így számtalan kellemetlen következménytől (pl. penészesedés) kímélheted meg magatokat.

Jóból is megárt a sok

A száraz levegő mellett a túl párás környezet is veszélyeket hordozhat. Ügyelj tehát arra, hogy a páratartalom ne legyen túl magas, mert kellemes lakókörnyezetet biztosítasz az atkáknak és gombáknak is, de a penész ugyancsak könnyedebben megjelenhet egy túl párás környezetben. Ezek pedig megnövelik az allergia és az asztma kockázatát.

A magas páratartalom számtalan kellemetlen egészségügyi következménnyel járhat. A túlpárásított levegő hatására ugyanis nehezebben párolog el az izzadság testünkről, ami miatt füllesztőnek érezhetjük a meleget, ráadásul egész közérzetünket rossz irányba viheti ez a túlzott páratartalom: csökken a reakcióidő, levertség vagy akár szorongás is kialakulhat. Ennek elkerülése érdekében télen se feledkezz meg a rendszeres szellőztetésről, amely inkább többszöri rövid szellőztetés legyen!

Kapcsolódó cikkeink: