Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Meghirdették a családbarát vállalat díjat

Szerző: Babaszoba.hu

2015. július 2.

Forrás: MTI

Idén is meghirdette Családbarát vállalat elnevezésű díját a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Cél, hogy minél több cégnél uralkodjon a családbarát szemlélet, és minél több helyen támogassák a munka és a magánélet összegegyeztetését.


A civil szervezet képviselői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, mára bebizonyosodott, hogy sikeresebbek azok a cégek, ahol elégedettek a dolgozók, így "mérhető, forintosítható" is a családbarát szemlélet.
A díjat azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy "házon belül" is elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, a munka és a magánélet összegegyeztetését.

Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, évről évre nő a családbarát munkahelyek és kezdeményezések száma, és egyre inkább teret nyer a családbarát közgondolkodás.

Emlékeztetett arra, tárcája is minden évben meghirdeti hasonló, Családbarát munkahely pályázatát, amelyre a cégek mellett költségvetési intézmények, önkormányzatok is jelentkezhetnek. Jelezte, az idén félezernél több pályázó közül választották ki a több mint ötven nyertest.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék