Gyerek

Még csak 8 éves, de már várólistás a regénye könyvtárban

A 8 éves Dillon Helbig írt egy könyvet saját képzelt karácsonyi kalandjairól Dillon Helbig's Crismis címmel, és roppant elégedett volt vele. Annyira, hogy becsempészte a helyi könyvtárba.
2022. Február 03.
Még csak 8 éves, de már várólistás a regénye könyvtárban (fotó: Getty Images)

A kisfiú azt szerette volna, ha mindenki elolvassa a könyvét, de nem tudta, ezt hogyan érhetné el. Azt viszont tudta, hogyan működnek a könyvtárak, ezért amikor a nagymamájával ellátogatták a könyvtárba az idahói Boise-ban, becsempészte a könyvet az egyik polcra – írja a Guardian nyomán a 444.hu. A könyvre rá is írta, hogy azt ő írta.

A könyv becsempészéséhez bravúros settenkedésre volt, de a kisfiú megoldotta, ugyanis saját elmondása szerint ügyesen tud settenkedni.

A 81 oldalas könyv úgy indul, hogy Dillon díszíti a karácsonyfát, és az egyik csillag a fán felrobban. Ennek hatására Dillon visszarepül térben és időben a legelső hálaadásig, illetve az Északi-sarkhoz.

Pár nappal később Dillon visszament, hogy ellenőrizze, ott van-e még a könyv, de nem találta. A szülei attól tartottak, a könyvtár dolgozó rábukkantak a könyvre és megszabadultak tőle, ezért az anyja felhívta a könyvtárat. “A félelmük alaptalan volt, mert ha valahol biztonságban van egy könyv, az a könyvtár” – mondta Alex Hartman, a könyvtár egyik vezetője a Guardiannek.

Kiderült, hogy Hartman és kollégái elolvasták a könyvet, sőt, Hartman hatéves fia is. Nagyon tetszett nekik, úgyhogy Dillon engedélyével nyilvántartásba vették és kölcsönözhetővé tették. Mostanra 55-en iratkoztak fel a várólistára, hogy elolvashassák a kisfiú regényét. Hartman jelenleg Dillon anyjával tárgyal arról, hogy készítenek egy digitális másolatot a könyvről.

A kisfiú könyvtárba csempészős akciója nyomán létrehozták a Whoodini díjat, amit elsőként ő, a settenkedés egyik kiváló művelője kapott. A fiatal szerző bejelentette, hogy jön a folytatás, amelyben a Grinchet látogatja meg, és amiben főszerepet kap a kutyája, Rusty is. Emellett dolgozik egy másik regényen is egy dzsekifaló gardróbról, ami valós történeten alapul, ami még óvodás korában történt vele.

Forrás: 444.hu