Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Más szemmel tekintek a dolgozó anyákra, amióta én is az vagyok

Szerző: Babaszoba.hu

2019. szeptember 10.

Forrás: babaszoba.hu

Nagy a különbség, hogy látjuk a dolgozó anyákat akkor, amikor mi magunk még nem vagyunk édesanyák, és akkor, amikor már igen. A momlando.com szerzője egy levélben foglalta össze, hogy látja manapság a dolgozó anyukákat.

Más szemmel tekintek a dolgozó anyákra, amióta én is az vagyok
Valamikor még én voltam a legfiatalabb alkalmazott azon a helyen, ahol dolgoztam. Egy kedves kislány, aki készen állt arra, hogy megváltsa a világot! Valaki menjen vissza az időben, és szóljon neki, hogy a dolgok nem egészen úgy vannak, ahogy ő azt gondolta?
Az évek során nagyon sok anyukával dolgoztam együtt - a nonprofit menedzsmentben tevékenykedem, ami főként nőkkel teli terep, inkább őket vonzza ez a szcéna. A dolgozó anyák, akikkel találkoztam, természetesen fantasztikusak voltak, de rengeteg olyan dolog volt velük kapcsolatban, amit akkor észre sem vettem, csak miután én magam is dolgozó anya lettem. Annyit vettem észre, hogy ők már reggel 8-kor csatasorba álltak, de azt nem fogtam fel, hogy mennyi kihívás volt már előtte a napjukban, hiszen a gyerekeket időben fel kellett kelteniük, megreggeliztetniük, felöltöztetniük, és óvodába/iskolába vinniük.
Láttam, hogy ezeknek a dolgozó anyáknak tele van az asztaluk, faluk mindenféle fura kis rajzokkal, anélkül, hogy belegondoltam volna, hogy ezt egy kis emberke készítette, az "irodai anyának?, és anélkül, hogy felfoghattam volna, hogy valójában ezek a legszebb műalkotások, amiket valaha is kaphattak.
Láttam, hogy a dolgozó anyukák olyan találkozókra járnak, aminek tartalmát akár emailen is lehetett volna egyeztetni, higgadtan dolgoztak olyan projekteken, amikkel a munkatársak teljesen el voltak úszva, és a királynők méltóságával és türelmével olvastak át semmitmondó feljegyzéseket is. Később rájöttem, hogy tudtak valamit, amit én akkor még nem: mégpedig azt, hogy bármi, ami az irodában történik, közel sem olyan fontos, mint ami az otthoni életükben zajlik.
Figyeltem, ahogy a dolgozó anyák szinte visszaszámolnak este 5-ig, majd úgy kirohannak az ajtón, mintha égne a ház. Arról fogalmam sem volt, hogy ezt csak a nap második felében kezdték el. Nem tudtam akkor, hogy ahogy elindulnak, be kell állniuk a dugóba, és azt kezdik el számolgatni, hogy mennyi ideig tart, amíg elérnek az iskoláig, felveszik a gyereket, hazaérnek, vacsorát készítenek, mennyi idejük marad a házimunkára, fürdetni, fürödni, és lefektetni a gyerekeket. Azt sem tudtam, hogy a munkából hazafele utazás az egyetlen alkalom, amikor egyedül lehetnek, és az egyetlen időszak, amikor át tudnak állni dolgozó állapotból anya üzemmódba.
Arról sem tudtam, hogy rosszul érzik magukat azért, hogy karriert szeretnének építeni, vagy éppen azért, mert már nem szeretnének karriert építeni, nem hajtanak már előléptetésre, mert az azt jelentené, hogy az addigi életük teljesen felborul.
Láttam, ahogy a dolgozó anyák még akkor is rám mosolyognak, ha én éppen lekezelő vagy durva voltam, és az sem zavarta őket, ha nem emlékeztem a gyerekeik nevére, pedig évekig együtt dolgoztunk. Udvariasan mosolyogtam, ha valamilyen kedves történetet meséltek a gyerekekről, de akkor még nem tudhattam, hogy az ő szívük csordultig volt telve szeretettel azoktól a dolgoktól, amikről meséltek.
Arról pedig végképp fogalmam sem volt, hogy egy dolgozó anya számára igazi felüdülés, hogy úgy mehet ki a mosdóba, hogy ott egyedül lesz, és egy rövid időre magára csukhatja az ajtót.
Figyeltem, hogy dolgozó anyák telefonálnak, majd később emailt, üzenetet is írnak arról, hogy a gyerek beteg, ezért nem tudnak bemenni dolgozni. És megkérdezték, hogy be tudok-e segíteni ilyenkor. Vagy fel tudok-e hívni valakit, hogy átütemezzem az egyik megbeszélésüket emiatt. Fogalmam sem volt, mekkora bűntudattal küzdöttek emiatt, hogy mennyire kimerültek voltak az előző éjszakai betegápolás miatt, és mennyire megkönnyebbültek attól, hogy csak egy napot is otthon lehetnek. Még ha ez egy olyan nap is volt, amikor egész nap a hányást kellett feltakarítaniuk a beteg kisgyerek után.
Meghívtam a dolgozó anyuka kollégáimat olyan bulikba, amiket késő esti kezdéssel rendeztem nálam, és nevettem, amikor azt mondták, hogy ők olyankor már nem tudnak jönni, és azt mondtam nekik, hogy nem tudják, mit hagynak ki. Fogalmam sem volt, hogy ez nem is volt igaz.
Nem értettem soha, miért esnek pánikba, ha az iskolából keresik őket telefonon, és hogy ezek a hívások általában úgy kezdődnek, hogy a gyerek rendben van, de?, majd olyan incidenseket kezdenek el tételesen felsorolni, amivel később foglalkozni kellene.
Nem tudtam, hogy néhány munkával töltött nap kikapcsolódást jelent, ha otthon nagyon besűrűsödtek a dolgok. És azt sem, hogy hogy néhány nap munka választja el őket időnként a legjobb otthoni estéktől.
Nem tudom, hogy nem vettem észre, mennyire nagyszerűek ők valójában. A legtöbb nap remekül teljesítenek a munkában, majd otthon anyaként is. Ők maguk pedig soha nem gondolják ezt magukról, és azzal töltik az éjszakát, hogy azon gondolkodjanak, mit csináljanak másképp másnap, hogy jobban teljesíthessenek.
(VIA)
Kapcsolódó írásaink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék