Gyerek

Már több mint tízezren írták alá az iskolai hiányzásokról szóló petíciót

A petíciót egy gyerekorvos indította el, akinek elege lett a felesleges adminisztrációból. A petíciót az Emberi Erőforrások Minisztériumába is eljuttatják.
2019. Szeptember 10.
Már több mint tíz ezren írták alá az iskolai hiányzásokról szóló petíciót (fotó: iStock)

Feleslegesnek tartja sok szülő, hogy azért töltsön órákat az orvosi rendelőben a beteg gyerekek között, hogy igazolást kérjen a gyerekének. Ezzel az orvos idejét is rabolják. Kevés a három nap, amit az iskolák adnak a szülői igazolásra, egy egyszerű nátha is tovább tart és nem igényel mást a legtöbb esetben, mint otthoni gondoskodást. Emiatt felesleges orvoshoz rohangálni.

Egy gyerekorvos azzal a megjegyzéssel írta alá a petíciót, “hogy értelmetlen egy orrfolyásos gyereket fertőző közösségbe (vagyis a gyerekorvosi váróba) vinni. Amúgy pedig orvosi munkát szeretnék végezni a rendelésen, szeretném, ha a szülők felelősséget vállalnának a gyermekeikért, vége lenne a krónikusan visszaesőként különös kegyetlenséggel elkövetett okirat-hamisításnak” – írja a hvg.hu.

A budakalászi gyerekorvos, Tordas Dániel által májusban indított petíciót már több mint 10 ezren írták alá.. A probléma azonban mindenkinek ismerős, akinek iskolás gyereke van: a gyerek megbetegszik, a szülő jellemzően csak három napot igazolhat, elindul a járkálás a gyerekorvoshoz az igazolásért, sokszor az után, hogy a gyerek már meggyógyult. Az orvos adminisztrál, a szülő meg rossz esetben még egy napot táppénzen van, hogy beszerezhesse a papírt.

A hvg.hu-nak nyilatkozó háziorvosok szerint két dolgon kellene változtatni:

  • a vonatkozó Emmi-rendeletben rendezni kellene az orvosi igazolás kérdését (most ezt teljes egészében az iskolákra bízzák)
  • növelni kellene a szülő által igazolható napok számát.

A petíciót elindító Tordas Dániel a azt mondta, a több évtizede kialakult gyakorlat helytelen és begyepesedett.

Az orvos szerint rengeteg, nem egészségügyi hiányzás miatt is orvoshoz mennek a szülők, éppen azért, mert csak három napot igazolhatnak. Ez hazugságra nevel. Az igazolások megírása a rendelési idő 30-40 százalékát viszi el, ami egy 3-4 órás műszakban 40-50 percet jelenthet. Ennyivel kevesebb jut betegellátásra.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Póta György ráerősít erre: nem az a baj, hogy az orvosoknak betegségeket kell igazolniuk, hanem az, hogy az iskolák mindent orvosi igazolással akarnak lefedni. Ezért akkor is orvosi igazolás születik, amikor nem egészségügyi probléma áll a háttérben. Úgyis a szülő mondja meg, mikor gyógyul meg a gyerek és ő küldi vissza az iskolába.

Az Egyesület 4-5 éve szeretné elérni, hogy lazább legyen a rendszer, a szülő több napot igazolhasson.

Ha a szülő dönthet a gyereke egészségügyi beavatkozásairól, egy műtétről, kezelésről, ehhez joga van, pedig nem ért hozzá, miért nincs joga egy sokkal kevésbé súlyosabb kérdésben meghoznia a döntést” – teszi fel a kérdést Póta György.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének az Emmiben azt mondták, bevált az, hogy a szülő három nap iskolai hiányzást igazolhat gyerekének félévente.

Az iskolák maguk szabják meg, hogy mennyi legyen a szülő által igazolható napok száma, a vonatkozó Emmi-rendelet ugyanis rájuk bízza ezt. Éppen ezért, van ahol tanévenként hármat, van, ahol félévente ennyit, máshol egy tanévben összesen hatot.

És hogy miért három nap? Erre azt tudom mondani, hogy hagyomány, de hogy miért ennyi, az idők homályába veszett, talán régen ezt írta elő a törvény – írta a hvg.hu-nak egy igazgató. A szülő egyébként előre hosszabb időre is elkérheti a gyereket – például utószezonos nyaralás vagy síelés miatt -, erre ő már adott is engedélyt.

2017-ben két iskolában próbaként bevezették, hogy 15 napot igazolhat a szülő, egyikben sem nőtt a hiányzások száma. A szülők nem élnek vissza a lehetőséggel, teljes mértékben partnerek – nyilatkozta a pomázi iskola igazgatója, aki szerint ezzel a szülőt, a pedagógust és a gyerekorvost is sikerült tehermentesíteniük. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai Gimnázium igazgatója, Horváth Péter szerint jó lenne, ha nem minden betegség miatt kellene visszamenni a háziorvoshoz, szerinte itt az alapvető kérdés a bizalom, annak hiányában mindent ki fognak játszani a felek.

Ő örül annak, hogy nem központilag szabályozzák az igazolható napok számát, mert a hiányzások körülményeit, az osztályfőnökök és igazgatók jobban látják, mint egy központi szerv. Megjegyezte, hogy más kérdésben is örülne ennyi szabadságnak. Horváth szerint az igazolható napok kérdésében az előkészítésében a szülői munkaközösségeknek és a diákoknak is részt kellene venniük.

A hvg.hu megkereste az Emmit is, de nem reagáltak.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: HVG.hu