Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Mama és baba között

Szerző: Bokor Judit

2004. május 8. | Frissítve: 2016. október 25.

Forrás: Baba Magazin

A szülés utáni időszakban sok párnál előfordul, hogy szexuális életük megritkul, esetleg ideiglenesen fel is függesztődik. Bármennyire is természetes a jelenség, érdemes mégis kicsit odafigyelni, mi is történik valójában a nő/anya és a férfi/apa lelkében.

Beszéljünk most a pár másik feléről is, a férfiról, vagyis az újdonsült apáról. Előfordulhat, hogy a szexuális életet kezdeményező nőt tartózkodó, esetleg visszautasító férj fogadja a hálószobában.
Zoltán friss apaként keresett meg azzal a problémával, hogy amióta megszületett a gyermekük, szinte testvérként élnek együtt a párjával. Szinte elszégyellte magát, ha szexuális vágyai támadtak - hiszen Madonnaként tekintett hitvesére -, és nem mert kezdeményezni a feleségénél.
Nagyon szeretik egymást, de valahogy eltűnt a szexualitás a kapcsolatukból. Beszélgetéseink alatt feltárultak azok az otthonról hozott tabuk, amelyek gátló hatásának nem volt tudatában. Miután tudott ezekről az érzéseiről beszélni, képes volt párját ismét nőként kezelni, és lassan visszatért házasságukba az egészséges szexualitás is.

Érdemes odafigyelni, hogy mi játszódik le a férfi és a nő lelkében

A nő sokszor értetlenül áll a férje látszólagos elhidegülése előtt, és gyakran féltékenység gyötri, mert azt hiszi, hogy a párja másutt keresi az örömöket. Ha semmi jel nem utal a férj félrelépésére, sőt, éppen ellenkezőleg, nagyon figyelmes, segítőkész és családcentrikus, valószínűleg egészen másról van szó.

Intim légkör

Szülés után a férfiak kénytelenek másként (is) viszonyulni a feleségükhöz. Akiben eddig csak a szeretni- és kívánnivaló nőt látták, most csak az anyát képesek felfedezni. Az anyaság pedig - mivel a saját anyjukhoz fűződő, tabuk által elfojtott érzések visszatérését indukálja - bénítóan hat a nemi vágyra és a szexualitásra.
Hiszen egy anya nem lehet egyben a szerelmi vágyainak tárgya is, így az apa ebben a merőben új helyzetben párját - gyermekének anyját - nem tudja szexuálisan vonzó, izgató nőnek látni. Természetesen mindez nem tudatosan fogalmazódik meg bennük, ezért a férfiak is tanácstalanul állnak a jelenség előtt.
Nem értik a változást, amely az érzelmeikben, nemi vágyuk csökkenésében bekövetkezett. Ilyen esetben nem tanácsos erőltetni a dolgot vagy faggatni őket, sokkal inkább olyan intim légkört kell teremteni, ahol végre kettesben lehetnek, és a gyerek körüli tennivalók a háttérbe szorulnak.

Elfojtott indulatok

Előfordulhat, hogy a feleség sértőnek találja, ha a férje szóba hozza a külsejét, esetleg megkéri, hogy foglalkozzon többet magával. Pedig érdemes odafigyelni, meghallgatni párunk kritikáját, kéréseit, hiszen sokat segíthet, ha megtudjuk, mi az, amiben szeretné, hogy változzunk, és így talán ő is jobban elfogadja, meghallgatja vele kapcsolatos problémáinkat, kívánságainkat.
Ha egy nő belátja ezt, és tudatosan szeretne változtatni a párja által kifogásoltakon, de ez valahogy mégsem megy - a gondolatot nem követi a tett -, akkor lehet, hogy arról (is) szó van, hogy az állandó készenlét és bezártság miatt sérelmek halmozódtak fel a lelkében. Tudattalanul irigyli a férjét, aki minden nap kimegy a "világba", üzleti ebédeken, vacsorákon vesz részt, ő pedig csak otthon teljesít szolgálatot. Rejtett ellenállás indul tehát a másik kívánságaival szemben: nem teszem meg neked még azt is, hogy teljesítem azt az elvárásodat, hogy engem szépnek láss.
Valójában vágyna a másik szeretetére, közelségére, mégsem képes - elfojtott indulatai miatt - ennek megfelelően viselkedni.

Szoros egységben

Az is előfordulhat, hogy a férjek tudattalanul féltékenyek a feleségükre és arra a tényre, hogy csak egy nő képes kihordani és megszülni egy gyermeket. Miután megszületett a várva várt gyermek, a férj kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy a felesége szinte minden idejét, energiáját és nem utolsósorban szeretetét a csecsemőjének szenteli.
Bár tudatosan elfogadja és megérti, hogy mindhármuk érdekében teszi mindezeket élete párja, a lelke mélyén egyfajta hiányt, esetleg féltékenységet élhet át. Hiszen azt a hőfokú szeretetet, törődést, amiben mostantól a csecsemő részesül, korábban kizárólag ő kapta.
A visszautasítottság, kitaszítottság érzése csökkentheti a nemi vágyat. Fontos, hogy a nő éreztesse a párjával, hogy a kisbaba érkezése közös élmény, melyben mindkettőjüknek része van, és a párja nem marad ki semmiből. Éreztesse továbbá azt is, hogy attól, hogy időközben hárman lettek, számára ugyanolyan fontos a párja és az intimitás, mint azelőtt volt. Ne tekintse lezártnak a nemi életüket csupán azért, mert sikerült a gyermekáldás. Mindhármuk érdeke, hogy a szülők hosszú távon is boldog, szexuálisan is kielégítő kapcsolatban éljenek.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék