Gyerek

Lúdtalp gyermekkorban

Egyre több helyen látom, hogy óvodások számára hirdetnek lúdtalptornát gyógytornászok. Vajon tényleg kell a lúdtalptól tartanunk már kicsi gyermekkorban is? És milyen jelekre kell figyelnünk?
2016. Október 21.

Lúdtalp gyermekkorban

A láb hordozza testünk egész súlyát. Ezt a feladatot a láb hosszanti és keresztboltozata, valamint az ezeket összetartó, a láb talpán elhelyezkedő szalagok és izmok végzik el.

Amennyiben az izmok és szalagok nem tudják a boltozatot megtartani, a láb statikai felépítése megváltozik: a hosszanti boltozat megsüllyed, a belső boka befelé fog fordulni, míg a sarokcsont kifelé. Ennek következményeként a talp ellapul, ami az egész vázrendszerünkre negatív hatással van, és számtalan mozgásszervi problémához vezethet.

Aggódó szülők

Kisgyermekes szülőként még én sem tudtam, hogy az újszülöttek talpa bizony egyenes, és csak a talpi zsírszövet utánozza a lúdtalpat, így én is attól tartottam, hogy valami gond lehet vele. Gyermekorvosunk megnyugtatott, hogy az ún. hosszanti boltozat hiánya ebben a korban természetesnek tekinthető, hiszen ez a későbbiekben fog csak kialakulni az izomtónus növekedésével.

Az egyenes talpacska tehát nem lúdtalpat jelez ebben a korban, hanem természetes fiziológiai jelenség. Egyszerűen csak időt kell hagyni a gyerkőcnek a mozgásfejlődéshez, és nem szabad erőltetni a korai lábra állást és járástanulást, mert a láb túlterheléséhez és deformitáshoz vezethet.

Hogyan derülhet fény arra, hogy gyermekünk esetleg lúdtalpas?

Csecsemőkorban a gyermekek talpát is megtekinti a gyermekorvos, a későbbiekben pedig a gyermek házi orvosa illetve védőnője a státuszvizsgálatokon nézi meg, hogy fennáll-e a lúdtalp problémája a gyerkőcnél. A lányunk esetében például a gyermekorvosunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy gond lehet, és irányított minket ortopéd orvoshoz.

Mivel a lúdtalp kialakulásának szempontjából az iskoláskor, majd a serdülőkor egy-egy igen érzékeny időszak, ekkor már mindenképpen érdemes ortopédiai szűrésen részt venni, nem csak a lúdtalp, de a gerinc esetleges problémái miatt is.

Szülőként vajon hogy vehetem észre a lúdtalpat?

Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd orvosa azt javasolja, hogy a már járni tudó gyerkőc vizes talppal lépjen egy papírra vagy puha, színes textilre, így a szülő azonnal látni fogja a talp formáját (ha az egész talp érintkezik a talajjal, akkor lehet gond).

Fontos tudni, hogy az eredményből nem kell rögtön kóros elváltozásra következtetnünk, hiszen a lábfejlődésnek vannak fázisai.

Érdemes tehát a vizes teszt mellett álló helyzetben is megnézi hátulról, hogy dől-e a gyerkőc bokája. Amennyiben befelé dől, akkor már gond lehet, ilyenkor ortopéd szakorvoshoz kell fordulni.

Mitől alakulhat ki a lúdláb?

Gyenge kötőszövet, genetikai háttér és akár egy rosszul kiválasztott cipő is elősegítheti sajnos a lúdtalp kialakulását. Nagyon veszélyes az is, ha a szülők idő előtt erőltetik a kisgyerekkorai talpra állását. Iskoláskor környékén a testsúly növekedése, illetve az iskolatáska okozta plusz súly okozhat még gondot, míg kamaszkorban a hirtelen növekedés vezethet lúdtalp problémához.

Van-e mód arra, hogy megelőzzük a lúdtalpat?

A megelőzés egyik hatékony módja, ha a gyermek minél többet jár mezítláb természetes talajon (homok, fű, kavics). Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a gyermek a bokát tartó magas szárú cipőt hordjon, ami – amennyiben zárt térben használja azt – elől nyugodtan lehet kivágott, hogy a láb jól szellőzhessen. Fontos, hogy cipő talpa puha legyen, mert ebben tud kellően erősödni a talpizomzat. Szintén sokat segít a naponta végzett lúdtalptorna, ehhez számtalan játékos gyakorlatot lehet találni interneten is.

Kell-e lúdtalpbetét illetve korrigáló cipő, ha gond van a gyermekkel?

A végleges talpi boltívek kb. 13-14 éves korra alakulnak ki, de iskoláskorra nagyjából már látszik, milyenek lesznek a talpi boltívek, és mi lesz belőlük. Legkésőbb ebben a korban érdemes tehát ortopéd orvoshoz fordulni.

Lúdtalpbetét az esetek kb. 5%-ban indokolt- árulta el a doktornő. Annak eldöntése, hogy kell-e a gyermeknek lúdtalpbetét, ortopéd szakorvos feladata, mint ahogy a lúdtalpat korrigáló cipő kiválasztásában is az ő segítségét kell kérni.

Előfordulhat, hogy a lúdtalpat műtéti úton is korrigálni kell, erre azonban csak nagyon ritkán kerül sor.

A cikk megírásában dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd orvosa volt segítségemre.

Kapcsolódó cikkeink lúdtalp témában: