Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Levél az idegennek, aki a hosszú haja miatt lánynak nézte a fiamat

Szerző: Babaszoba.hu

2019. november 5.

Forrás: babaszoba.hu

Elgondolkodtató üzenetet fogalmazott meg a Mother.ly szerzője az ítélkező emberek felé.

Levél az idegennek, aki a hosszú haja miatt lánynak nézte a fiamat (Fotó: iStock)
A minap volt az utcánkban egy buli a családoknak, a házunk előtti téren voltak szabadtéri játékok, szólt a zene, és ismerős és új arcok is akadtak. Egy nő, akit még addig nem láttam, mosolyogva közeledett felém és a férjem felé. Amikor a közelünkbe ért, ránézett a 3 éves fiamra, és megkérdezte, hogy "Ő egy fiú, vagy micsoda?".
Lenéztem a hosszú, aranyló hajú kisfiamra, majd vissza a nőre.
Nem mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott, hogy ebben a 3 évben a kisfiam mindig az volt, aki lenni akart. Néha úgy ébresztett, hogy ő egy kölyökkutya, máskor űrkutató volt, néha azt mondta, hogy szuperereje van, máskor pedig csak egyszerűen önmaga volt.
De ez a nő valószínűleg nem így értette, amit kérdezett.
Erről eszembe jutott édesapám. Aki még 83 évesen is egy igazi Walt Whitman típusú férfi volt, élete nagy részében íróként dolgozott, és két államra élt tőlünk, egy dombos területen, és a tücskök és a prérifarkasok társaságát részesítette előnyben az emberekkel szemben. Nem láttuk sokat egymást, időnként telefonon beszéltünk. De a fiam születése óta közelebb éreztem őt magamhoz, mint valaha.
A fiam ugyanis imádnivalóan hasonlít a nagyapjára. Például abban, ahogy áll. Vagy ahogy jár. Ahogy ül, és ahogy a világról gondolkodik. De leginkább a hajuk. Mindkettejük haja hosszú, vad fürtökben omlik a vállukra, csak az egyiknek ezüst, a másiknak pedig aranyszínű.
Valójában erről volt szó, erre utalt az a vagy micsoda?. Egy hosszú hajú kisfiúra.
Emlékszem, amikor a szülőszobán voltam, és a lábaimmal a levegőben kapálóztam, a szobában lévő nővér odasétált az ágyhoz, majd lenézett az újszülött fiamra, és szinte azonnal felkiáltott, hogy "Ó, nézzétek azt a hajat!". Értetlenül kérdeztem tőle, hogy ezt hogy érti? Ő pedig elmondta, hogy a baba egész kis fejecskéjén szőke haj van, méghozzá olyan régimódi stílusú.
Amikor a nővér a kezembe adta a babát, óvatosan kibontottam a takaróját, a mellkasomra fektettem, és csak ámuldoztam a csodaszép szőke haján. Bárcsak azt mondhatnám, hogy attól a pillanattól kezdve meg voltam győződve arról, hogy milyen fontos nekem a kisfiam haja, de őszintén szólva ez nem így volt. Amikor nagyjából 2 éves lehetett, belefáradtam az állandó samponozás-öblítés-szárítás rutinba, és időpontot foglaltam neki egy hajvágásra.
Amikor eljött az időpont, bementünk a színes gyerekfodrászatba, és leültettem az egyik székre. A fodrász feltette rá a köpenyt, és amikor elkezdte vágni a fiam haját, láttam, ahogy a rettenet kibontakozik az arcán. Odahajoltam a remegő testéhez, miközben sikoltott, és kétségbeesetten próbáltam vigasztalni. Ez nem ugyanaz a sikoly volt, amit akkor szokott hallatni, ha véletlenül a sárga kanalat adom neki a vacsoránál a kék helyett. Vagy ami akkor jön, ha leállítjuk a rajzfilmet délután, és azt mondjuk neki, hogy alvás idő van. Ez egy másik sikoly volt. Ősi. Szívszaggatóan szomorú.
A hajvágás mindössze 15 percig tartott, de mindkettőnket megtörte. A kocsiban ült, magába zuhanva, összetört szívvel. Megpróbáltam feltartani elé a tükröt, és mosolyogni. Óriási izgalommal azt mutatni, hogy minden rendben lesz. De ő csak a fejét rázta, miközben azt üzente, Ez nem én vagyok, anya.
2 évesen nem tudta mindezt szavakba önteni, de tudta, hogy a haja ugyanúgy része az identitásának, mint a karja, a lába vagy a szeme. És attól a pillanattól kezdve tudtam, ha valaha változtatna ezen, annak a saját döntésének kell lennie.
A haja egyébként egy szempillantás alatt ismét megnőtt, megint a válláig ér. Időnként, főként kíváncsiságból megkérdezem tőle, hogy fontolgatja-e, hogy újra levágatja. A szokott válasz mindig az, hogy "Ó, nem, anya. Imádom a hajamat". Erre mindig azt válaszolom, hogy teljesen érthető.
Talán túlságosan belegondoltam a válaszba, amit arra a kérdésre felelhetnék, amit az a nő tett fel. Lehet, hogy az a nő csak egy új szomszéd, aki csak megpróbált beszélgetést kezdeményezni? Vagy az a fajta, aki úgy gondolja, a világot könnyebben meg lehet érteni, ha mindenkinek van egy kis felcímkézett doboza, amibe bele lehet tenni.
Amikor ebbe belegondoltam, hirtelen szomorú lettem, hogy milyen szűk az ő világa. Akármi is volt a szándéka ezzel, kíváncsiság, vagy bármiféle triviális dolog, nagy kár, hogy éppen ezt vetette fel, amikor annyi sokkal jobb téma van, amit meg lehetne vitatni.
Végül válaszul mosolyogtam.
"Tudod mit? Ő egy fiú, vagy mi." Aztán kedvesen bólintottam, megfordultam, megfogtam a fiam kezét, és elsétáltunk a mi kis közös buborékunkban.
 (VIA)
Kapcsolódó írásaink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék