Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Leszokás a cumiról - 8 tipp

Szerző: Jaksa Petra

2017. február 22. | Frissítve: 2018. február 7.

Forrás: babaszoba.hu

Sok szülő igazi megváltásnak tekinti a cumit, hiszen kevesebbet sír a baba. Két-három évesen azonban a folyamatos nyáladzás és a fogproblémák esetleges kialakulása miatt lassan eljön az ideje a leszokásnak. Nézzük, milyen módszerek segíthetnek ebben!

Egy 2-3 éves gyereknél többféle trükk is beválhat


Először is fontos leszögezni, hogy a szakemberek alapvetően nem ajánlják cumit, mert negatív hatást gyakorol a szopási készségre. Ezen felül növeli a középfülgyulladás kialakulásának kockázatát. S ha nagyon sokáig cumizik a gyerek, akkor rossz hatással van a fogak növekedésére, állapotára is.
A cumiról való leszoktatás egyike azon témáknak, melyek elméletben sokkal egyszerűbbnek tűnnek, mint a gyakorlatban. Ám egyáltalán nem lehetetlen, csak meg kell találnunk, hogy a gyermekünk számára melyik az ideális megoldás. Megkönnyíti a leszokást, ha már hetekkel a tervezett cumiletétel előtt elkezdjük mondogatni a kicsinek, hogy lassan eljön az idő, meg kell válni a cumitól.

1. Lassan, de biztosan

Csak úgy, mint bármilyen függőségtől (legyen az fizikai vagy pszichológiai) a biztonságot adó cumitól is elképzelhető, hogy egyszerűbb úgy megszabadulni, ha a fokozatosság elvét követjük. Próbáljuk meg egy kis időre elvenni tőle, majd minden nap nyújtsuk meg egy újabb órával a cumi nélkül eltöltött időt. Így eljuthatunk addig a pontig, amikor már csak alváshoz (vagy betegség esetén) lesz szükség rá. Hogy erről is leszokjon a kicsi, az már egy nehezebb lépés. Megpróbálkozhatunk azzal, hogy többet dédelgetjük, kap helyette egy új alvós plüss állatkát vagy valamilyen játékot, amire régóta vágyik.

2. "Nagyfiú vagy"

Három éves kor körül az a módszer is működhet, hogy egyszerűen azt mondjuk a gyereknek, hogy már nagyfiú és csak a picibabáknak van szüksége cumira. Esetleg el is vihetjük a cumit egy kisbabás családtaghoz vagy ismerőshöz, ahol ő adhatja oda a babának.

3. Cumitündér

Beszéljük meg előre a kicsivel, hogy éjszaka eljön a Cumitündér, aki el fogja vinni a cumiját olyan kisbabáknak, akiknek tényleg szüksége van még rá, helyette azonban hagy majd neki valami ajándékot. Akár levelet is írhatunk a Cumitündérnek, hogy milyen ajándékot szeretne, majd tegyük az ablakba a cumit és a levelet, melyet másnapra tüntessünk el, a helyére pedig helyezzük oda a vágyott játékot. Sok gyermeknél nagyon jól működik ez a módszer.

4. Cumifa

Az országban több helyen található cumifa (például a Nyíregyházi Állatparkban), ahova a gyerekek rituálisan felakaszthatják a cumijukat. De nem muszáj ehhez hivatalos cumifát igénybe vennünk, egyszerűen a közeli parkban vagy a kertünkben álló fára is felköthetjük a gyermek cumiját. Mondjuk neki, hogy a mókusoknak és a madaraknak nagyobb szükségük van a cumira, így biztosan nagyobb örömmel válnak meg tőle. (További infó a hivatalos cumifákról Magyarországon: www.cumifa.hu)

5. Mikulás, Jézuska, Nyuszi

Időzíthetjük a leszokást egy nagyobb ünnep idejére is. Rituálisan odaadhatja a gyermek a cumiját a Mikulásnak például (akit előre megkérhetünk erre akár egy rendezvényen is), vagy mondhatjuk karácsonykor vagy húsvétkor, hogy "jön a Jézuska/Nyuszi és elviszi a cumidat, de hoz helyette ajándékot".

Amit ne tegyünk

Ne vegyük el a cumit egyik pillanatról a másikra, minden bejelentés nélkül. Gondoljunk bele, hogy milyen érzés lehet egy számunkra nagyon fontos dologtól ilyen módon megválni. Valószínűleg mi sem örülnénk neki. Nem beszélve arról a tényről, hogy valójában mi szoktattuk rá. Ezért tényleg jó előre készítsük fel a kicsit, beszélgessünk róla, meséljünk neki, így sokkal könnyebb lesz a leszokás.
Szintén nem jó módszer a cumi bekenése csípős, rossz ízű dolgokkal (pirospaprika, körömrágás elleni szer stb.), és azt sem javasoljuk, hogy a cumi hegyéből minden nap levágjunk egy kicsit. Ez utóbbi veszélyes is lehet, hiszen kis darabok válhatnak le a cumiról, amit félrenyelhet a gyerek.
Kapcsolódó cikkeink cumizás témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék