Gyerek

Legtöbbször felesleges a mandulaműtét gyerekkorban

Sőt, a legtöbb esetben a gyerekeknek többet árt, mint a használ a mandulaműtét. A mandulaműtét szükségessége régóta megosztja az egészségügyi szakmát és a közvéleményt is.
2018. November 11.
Legtöbbször felesleges a mandulaműtét gyerekkorban

A Birminghami Egyetem kutatásában több mint 1,6 millió gyerek adatait elemezték. A kutatás eredményei alapján nyolc mandulaműtétből egynél volt indokolt a műtét. A kutatás szerint jóval több gyereknek veszik ki a manduláját, mint amennyinek valóban szüksége lenne az operációra, ez Nagy-Britanniában évi 32500 felesleges műtétet jelent. A protokoll szerint akkor indokolt a műtét, ha egy év alatt hétnél több vagy három egymást követő évben évente háromszor van a gyereknek torokgyulladása. Ennyire gyakori torokgyulladás a megműtött gyerekek mindössze 11,7 százaléknál fordult elő.

Azoknak, akiknek nem indokolt a műtét mégis kiveszik a mandulájukat többet árt, mint használ a beavatkozás, maguktól is ritkult volna a torokgyulladások száma a későbbi években. Azt találtuk, hogy még a súlyos torokgyulladásoktól gyakran szenvedő gyerekeknek is csak töredéke esik át mandulaműtéten, kétséges tehát, hogy az operáció valóban használt-e valaha a gyerekeknek

– idézi az Index az MTI nyomán Tom Marshallt, az egyetem professzorát.

Mind a közvéleményt, mind a szakmát megosztja a gyerekkori mandulaműtét szükségessége, Nyugat-Európában és Amerikában hamar választják a műtétet, pedig a manduláknak nagy szerepe van gyermekkorban az immunrendszer megerősítésében.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu