Gyerek

Következetesség – kulcsszó a gyereknevelésben

A fegyelmezés a nevelés legnehezebb és a leginkább próbára tevő része, amellyel szülőként minden nap szembe kell néznünk.
2014. Szeptember 07.

Ha viszont megpróbálunk türelmesek, és következetesek lenni, akkor hosszútávon megkönnyíthetjük a saját dolgunkat, és gyermekünk életét.

A gyermeki élet keretét a szülők által adott szabályok adják meg. Kivel hogyan kell viselkednie, mennyit és hogyan játszhat, mikor kell összepakolnia, ehet-e édességet és mennyit? Ezek a szabályok lehet, hogy néha szigorúak, de rendszeres betartásuk és számonkérésük biztonságérzetet ad a gyermeknek.

Szabályírás közösen!

A következetes nevelés alappillére, hogy a szülők tisztázzák az érvényesítendő alapszabályokat, célokat, és ezeket következetesen, minden alkalommal, minden körülmények közt alkalmazzák. Szakítsatok rá időt, hogy megfogalmazzatok konkrét célokat és szabályokat, melyek az alapját képezik majd mindannak, amire majd fel lehet építeni az évek során egyre árnyaltabb értékrendet. Ha rászánjátok az energiát, akkor egy remek sorvezetőt nyertek vele a későbbiekre, amikor a gyermek a határait feszegetve próbálgatja majd a szárnyait.

Ovis gyermeket már be is vonhatjátok a házi szabályrendszer kialakításba. Kérjétek ki a véleményét, hogy szerinte milyen jutalom jár annak, aki szépen összehajtogatja a ruháit lefekvés előtt? Vagy szabja meg ő, milyen büntetést érdemel az, aki elveszi más játékát, vagy verekedik az óvodában! Ha a gyermek is részese lehet a szabályok kitalálásának, sokkal szívesebben tartja majd be őket.

Következetesség – nehéz, de megtérül

A legnehezebb persze a magunk alkotta szabályok betartatása a gyermekkel. Hiszen hiába találtunk ki szankciókat, hőn szeretett dackorszakát élő gyermekünk pontosan tudja, hogy melyik szülőnél meddig mehet el. A mesenézésért való hisztizés, vagy a csokiért való toporzékolás lehet, hogy aput nem rendíti meg annyira, de neki is figyelnie kell a közösen meghozott szabályok betartására.

Fontos, hogy mindkét szülő kivegye a részét a fegyelmezésből, és senki ne próbálja megúszni! Ne hangozzanak el olyan mondatok, hogy “majd megmondom apának, ha hazaér”, vagy “majd lesz büntetés, ha anyu megtudja”. Ha ugyanúgy jutalmaztok és büntettek, akkor a gyermek is érzi, hogy a szülei stabil szövetséget alkotnak.

Következetesség – kulcsszó a gyereknevelésben

Szabályromboló rokonok, avagy a cukros nagyi példája

Szinte minden családban van egy kedves nagymama, nagypapa, nagynéni vagy nagybácsi, aki szereti édességgel tömni a gyerekeket. Véleményem szerint ez nem baj, nem bánom, ha a ritkán látott rokonok így akarnak kedveskedni a lurkóknak. A probléma akkor kezdődik, ha ez a jó szándékú rokon felül akarja írni az otthon írt szabályokat. Ha a gyermekünk megtanulta, hogy édességet csak a főétkezés után ehet csak, akkor kérjük meg az ismerőst is, hogy csak azután kínálja a csemeténket nassolnivalóval. Persze előfordul, hogy a rokonunk igyekszik a gyermek cinkostársa lenni, és a kicsi zsebébe dugja az édességet, vagy titokban a szájába nyomja.

Természetesen itt nem az a gond, hogy a gyermek elmajszol néhány gumicukrot ebéd előtt, hanem, hogy egy másik felnőtt szankció nélkül felülírta az eddig betartott szabályt. A gyermek könnyen összezavarodhat, és kényelmetlenül érezheti magát a szituációban. Ezért próbáljuk megértetni minden kedves ismerősünkkel, hogy a következetességgel egyértelmű határokat szabhatunk, amelyekhez a gyermekünk igazodhat, ezzel tesszük neki a legjobbat!

Kapcsolódó cikkeink: