Gyerek

Koronavírus: szintet kell lépni a védekezésben

Tizenháromra nőtt itthon a fertőzöttek száma, az operatív törzs rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolta, amit a kormány be is vezetett. Szintet kell lépni a védekezésben.
2020. Március 11.
Veszélyhelyzetet rendeltek el Magyarországon (fotó: Getty Images)

Tizenháromra nőtt a Magyarországon diagnosztizált koronavírussal fertőzöttek száma, a Debrecenben élő brit férfi egy kontaktjánál, egy magyar nőnél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19) – írja a koronavirus.gov.hu oldala.

A nő már napok óta a Szent László Kórházban van elkülönítve. Az ő esetében is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás. Az újonnan diagnosztizált fertőzött a népegészségügyi hatóság számára már ismert volt, mint a harmadik beteg brit férfi kontaktja. A férfi Debrecenben él, és gyakran járt Milánóba.

Magyarországon eddig 13 új koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 8 iráni, 1 brit, és 4 magyar állampolgár. A kormányzati portál adatai szerint szerda reggel még 53 személy volt karanténban koronavírus gyanúja miatt, délutánra viszont 69-re nőtt a számuk. A szakemberek addig 609 mintavételt végeztek.

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán. A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben. A kormány végül elrendelte a vészhelyzetet, hogy ez mit is jelent pontosan, arról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A hivatalos adatok szerint 4269 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak, ami 118 848 embert fertőzött meg világszerte, de már 65 105 gyógyult eset is van. Iránban és Olaszországban közel 1000 új esetet, előbbiben 54, utóbbiban 168 halálos áldozatot jelentettek hétfőről keddre, Németországban, Franciaországban és Spanyolországban pedig 1500 fölé ért a fertőzöttek száma. A járvány egyre nagyobb sebességgel söpör át Európán, de szinte minden országban úgy számolnak, hogy a java még hátravan – írja az Index.

Forrás: MTI/Index.hu