Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Koronavírus: meghalt egy tanár, egy iskolaigazgató lélegeztetőgépen van

Szerző: Babaszoba.hu

2020. november 4.

Forrás: 24.hu

Már négy tanárról tudni biztosan, hogy koronavírus- fertőzés következtében hunyt el a Népszava összesítése szerint.

Koronavírus: meghalt egy tanár, egy iskolaigazgató lélegeztetőgépen van (fotó: Getty Images)
A Népszava megkeresésére a Karcagi Tankerületi Központ elmondta, hogy a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola egyik pedagógusa koronavírus-fertőzés miatt hunyt el. A lap úgy tudja, hogy egy borsodi szakképzési intézmény igazgatója is kórházba került, ő lélegeztetőgépen van. Az iskolában több tanár is fertőzött, ezért hétfőn kezdeményezték az intézmény távoktatásra való áttérését a fenntartónál. Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja, megyei ügyvivője megerősítette a lapnak, hogy koronavírusos az igazgató.
A lap megkereste a Nemzeti Felnőttképzési és Szakképzési Hivatalt, azt írták, hogy a jogszabályok értelmében minden egészséggel kapcsolatos adat a személyiségi jogok körébe tartozik, ezért erről nem adhatnak tájékoztatást. Erre hivatkozott korábban Müller Cecília is, a Klebelsberg Központ (KK) a Népszavával viszont most azt közölte: az iskolák döntik el, közzéteszik-e összesített adataikat. Több iskola a saját weboldalán rendszeresen számol be arról, hány diák és pedagógus koronavírusos. Szűcs Tamás erről azt mondta, a fertőzött diákok, pedagógusok száma nem személyes, hanem közérdekű adat, amit minden intézménynek közzé kellene tennie.
Hétfőn az MTI-vel közölte a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, hogy hétvégén elhunyt egyik tanáruk, aki egészségi problémái miatt október 12-től távol volt iskolától. Azt nem említették, hogy koronavírusos volt-e, de azt igen, hogy 13 pedagógus megfertőződése miatt november 13-ig digitális munkarendre áll át az iskola.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék