Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Jövő évtől megszűnhet a magántanulói státusz

Szerző: Babaszoba.hu

2019. június 13.

Forrás: kormany.hu/Index

A kormány szerint össztársadalmi érdek, hogy a gyerekek iskolába járjanak, ezért a 2020/21-es tanévtől kivezetné a magántanulói jogviszonyt.

Az Emmi szerda közleményében, amelyben a köznevelési törvény új módosítását ismertetik, ízt írják, hogy a kormány a 2020/21-es tanévtől kivezetné a magántanulói jogviszonyt, helyette az érintettek a jövőben egyéni tanrendet kérhetnek.
Jövő évtől megszűnhet a magántanulói státusz
Szerintük össztársadalmi érdek, hogy a gyerekek iskolába járjanak és végzettséget szerezzenek, ezért a magántanulói státusz helyett ezentúl egyéni tanrend kérhető, ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös.
Új fogalmat is illesztenek a köznevelési törvénybe, a fejlesztő pedagógiai ellátást, vagyis a BTM-tanulók tantárgyi felzárkóztatására és készségfejlesztésére irányuló kötelező foglalkozást - írja az Index. Azt szeretnék, hogy az érintett gyerekek fejlesztése a tantárgyi felzárkóztatást végző közismereti pedagógus és a speciális tudású fejlesztő pedagógus közös összehangolt tevékenységének eredményeként valósuljon meg.
Változik a diákok nyilvántartását ellátó állami szerv is "annak érdekében, hogy minden gyermek és minden tanköteles tanuló időben megkapja a számára szükséges fejlesztést, nevelést-oktatást".
A törvényjavaslat módosítja a 2015-től bevezetett, 3 éves kortól kötelező óvodába járás nyomon követését, és egyértelműbbé teszi az óvoda-iskola átmenet feltételrendszerét. Az intézkedés azóta bizonyított, jelentősen növeli a gyermekek esélyét és segíti fejlődésüket - különösen a hátrányos helyzetű családok esetében - a kötelező óvodáztatás, hiszen az óvoda fokozatosan, de különösen az utolsó évében az iskolában folyó nevelő-oktató munkában való részvételre készít fel - írja az Emmi közleménye.
Az osztályozással kapcsolatban a közlemény szerint a szülő, a tanuló számára egyértelmű visszajelzést az elért teljesítményről az osztályzatok, érdemjegyek teremtik meg. A javaslat a jövőben nem követeli meg a miniszteri engedélyt a szöveges értékeléshez, tehát erre az intézmény saját döntése alapján is lesz lehetőség, ugyanakkor kötelezővé teszi, hogy a félévi és az év végi teljesítményt osztályzattal is kell minősíteni.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék