Gyerek

Ingyen lesz az internet a digitális oktatásban tanulóknak

A miniszterelnök aláírta azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében a digitális oktatásban tanulók harminc napig ingyen internetet használhatnak.
2020. November 14.
Ingyen lesz az internet a digitális oktatásban tanulóknak (Fotó: Getty Images)

A digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésről szombaton a Facebookon megosztott videójában beszélt.

A kormányrendelet szó szerint azt mondja, hogy harminc napra ingyenesen vehető igénybe a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás a köznevelésben és a szakképzésben, a nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendben működő, középfokú iskolával fennálló jogviszonyra tekintettel – írja az MTI.

Orbán Viktor elmondta: “Ez magyarul annyit jelent, hogy akik digitális oktatásban vesznek részt, és ezért internetet használnak, erre az időszakra ingyen használhatják az internetet. Majd lesz egy vita erről a cégekkel, de most fontos, hogy a családok ezt a segítséget megkapják.”

A fiatalokat arra kérte a kormányfő, hogy a digitális oktatást ne tekintsék vakációnak, hanem tanuljanak.

Forrás: MTI