Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Így nem lesz a gyereked imposztor-szindrómás

Szerző: Babaszoba.hu

2019. november 1. | Frissítve: 2021. szeptember 8.

Forrás: babaszoba.hu

A perfekcionizmus kultúrájában nem csoda, hogy egyre több gyerek érzi úgy, hogy semmiben nem elég jó, semmiben nem tud megfelelni.

Így nem lesz a gyereked imposztor-szindrómás (fotó: iStock)
Minden évben egyre több gyereknél tapasztalható stressz, elsősorban az iskolai teljesítés miatt: sokan érzik úgy, hogy soha nem lehetnek elég jók. Tizenéves korban sokaknál jelentkeznek az imposztor-szindróma tünetei, elsősorban azoknál, akik kiemelkedő vagy kiváló teljesítményűek. Az imposztor-szindrómának ugyanis az a meglepő jellemzője, hogy éppen a sikeres, magas teljesítményt produkálóknál jelentkezik, úgy érzik a teljesítményük pusztán véletlen eredménye, és egyszer csak kiderül a szemfényvesztés, ők nem is annyira jók, mint ahogy ez kívülről látszik. Úgy érzik, ők csalnak, átverik a környezetüket és bármikor lebukhatnak. Azok a szülők, akik imposztor-szindrómában szenvednek, gyakran tartanak attól, hogy átadják mintaként saját gyerekeiknek.
Dr. Pauline Rose Clance írta le elsőként még az 1980-as években az imposztor-szindróma jellemzőit.
Az imposztor-szindrómások sikeres emberek, nagy teljesítményűek, akik objektíven sikeresek, sokat értek el, de ők maguk ezt nem érzik. Úgy vélik, hogy csalnak és ez hamarosan kiderül mások számára is. Sikerüket a szerencsének tulajdonítják, nem pedig a saját tehetségüknek. Dicsérés esetén csak legyintenek, azt gondolva, hogy nem érdemlik meg azt.

A szülők óriási hatással vannak arra, hogy gyerekeikben kialakul-e az imposztor-szindróma jelensége. Amikor Dr. Clance felnőttekkel dolgozott, akkor kiderült számára, hogy gyermekkorukban a szülői reakciók kulcsfontosságúak voltak a későbbi imposztor-szindróma kialakulásában.
Az egyik kiváltó ok, ha a szülő állandóan kritizálja a gyereket. Ha a gyerek semmi mást nem hall csak kritikát, akkor azt tanulja meg, hogy nincs semmi másnak jelentősége. Ha abban nő fel, hogy semmiben sem elég jó, akkor ez nagyban hozzájárulhat az imposztor-szindróma kialakulásához.

Dr. Suzanne Lawry, a Georgia Állami Egyetem pszichológusa rámutatott, hogy perfekcionizmus társul az imposztor-szindróma jelenségéhez, de a kettő még sem ugyanaz. Sok perfekcionistára jellemző, hogy olyan munkát választ, ami kevés kihívást jelent és így tökéletesen el tudja azt végezni, nem kell hatalmas teljesítményt elérnie. Ezzel ellentétben az imposztor-szindrómások perfekcionisták ugyan, de nagyon sikeresek, magasan teljesítenek, ám mégis csalónak érzik magukat.
Nem kedvez az a minta sem, amikor a szülők olyasmiket mondanak a gyerekeiknek, hogy "te vagy a legokosabb gyerek a világon", "te vagy a legjobb matematikából" vagy "te vagy a legtehetségesebb művész". Ezzel ugyanis azt az üzenetet küldik a gyerekeik felé, hogy elvárják tőlük ezt a kiemelkedő teljesítményt és nyomás alá helyezik ezzel a gyereket. Akik érezve a nyomást majd nem merik elmondani, ha nem elég jók valamiben, szégyellni és titkolni is fogják, ha pl. rosszabb jegyet kaptak az iskolában. A kudarcok elrejtése vagy annak a megélése, hogy nem elég jók a szüleiknek, az ő elvárásaiknak, elindíthatja azt a folyamatot, amiben megkérdőjelezik saját hitelességüket. Amikor a gyerek mindig elrejti a rosszabb jegyeit, az alacsonyabb teljesítményét és csak a legjobbakat vállalja fel, minden mást pedig elrejt, akkor csalónak fogja érezni magát.

Mit tehet a szülő?

A kulcs mint szinte minden esetben a meghallgatás, az odafigyelés. Fontos megnézni, hogy mi történik a gyerekkel, meghallgatni, hogy mit érez, mit gondol, mi okoz számára nehézséget. Bátorítani kell, szülői segítséggel egy reális képet mutatni neki. Sokan nehezen fogadják el, hogy nem tökéletesnek kell lenni, hanem elég jónak.
Szorongásaink gyakran arra késztetnek bennünket, hogy a hibák kockázattal járnak, vagy kevesebbé tesznek bennünket. De azok a szülők, akik a gyermeket arra tanítják, hogy a hibákra úgy tekintsenek, mint a folyamat részének és nem eredményének, sokat enyhíthetnek a gyerek szorongásán.
A dicséret nagyon fontos: észre kell venni, ha erőfeszítést tett valamiért, legyen az egy spontán mosogatás vagy egy rajz, amin kitartóan dolgozott. Nem az eredmény a fontos, hogy valóban csodás lett-e a rajz vagy csillogó a tányér, hanem maga az erőfeszítés, amit a gyerek beletett a folyamatba.
Az odafigyelő beszélgetés és hallgatás azt mutatja a gyereknek, hogy szeretik és elfogadják. Nincs szüksége maszkra, arra, hogy elrejtse a nehézségeit vagy hibáit. Ami pedig éppen az imposztor-szindrómás emberek jellemzője.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék