Gyerek

Így hat a gyerek fejlődésére, ha háziállattal nő fel

A legtöbb család életében egyszer eljön a pillanat, amikor a gyerkőcök háziállatért kezdenek könyörögni.
2021. Augusztus 10.
Így hat a gyerek fejlődésére, ha háziállattal nő fel (Fotó: Getty Images)

Mivel szülőként nem egyszerű döntést hozni az ügyben, segítség gyanánt a következőkben sorra vesszük, milyen hatással van a gyerekek fejlődésére egy állat jelenléte.

Az elmúlt évtizedekben számos kutatással bizonyították már, hogy az állatok pozitív hatással vannak a gyerekek mentális egészségére és fejlődésére. A következőkben a legfrissebb tanulmányok eredményére támaszkodva összefoglaljuk, miért éri meg állatot tartani, és hogyan hat gyerekekre, ha egy kis kedvenccel együtt nőhetnek fel.

Segíti az érzelmi fejlődést

Legyen szó akár gyerekekről, akár felnőttekről, az állatok bizonyítottan javítani tudják az emberek hangulatát, sőt segíthetnek a szorongás és depresszió tüneteinek az enyhítésében is. A kicsik fejlődő szervezére pedig kifejezetten jó hatással van a jelenlétük. Tanulmányok szerint, ha a gyerekek házi állatok mellett nőhetnek fel, az nagyban segíti a kicsik érzelmi fejlődését valamint azt is, hogy megfelelően tudják kontrollálni az érzéseiket. Sőt, kutatások szerint már a kutyákkal történő rövid interakciók is csökkenteni tudják a gyerekek stressz szintjét.

De érdemes megemlíteni a University of Western Australia és a Telethon Kids Institute legújabb kutatását is, amiben kifejezetten a kutyás családokban felnövő gyerekeket vizsgáltak. A tudósok több mint 1600 háztartásban készítettek felmérést, és az eredményekből megállapították, hogy szoros összefüggés van a kutyatartás és a gyerekek társadalmi-érzelmi fejlődésének javulása között. A felmérés szerint a kutyás családokban 23 százalékkal kisebb eséllyel lesznek a gyerekeknek nehézségeik az érzelmi és társas interakciókkal; 30 százalékkal kisebb az esélye annak, hogy a kicsik antiszociális magatartást mutassanak és 40 százalékkal kisebb az esély, hogy problémáik lesznek a többi gyerekkel való interakciókkal.

Rutint hoz a gyerekek életébe

A háziállatok teljes mértékben a gazdáikra vannak utalva: ahhoz, hogy egyenek, igyanak, sétáljanak vagy éppen játszanak, szükségük van egy emberre, és a legjobban akkor érzik magukat, ha kialakul egy rutin az életükben, ha hozzá tudnak szokni egy biztonságos körfogáshoz. Ez az a rutin, ami a gyerekek mindennapjait is egy biztonságérzettel tudja megtölteni, éppen ezért a szakértők szerint jó ötlet lehet, ha a kicsiket aktívan bevonjuk a háziállatok gondozásába.  Egy kutya mellett a gyerek nem csak aktív lehet és levezethetik az energiáját, de közben fejlődik a felelősségtudata is és kialakul benne a rendszeresség szeretete.

Feltétel nélküli szeretet ad

A szakember szerint az egyik legfőbb oka annak, hogy a gyerekek biztonságban érzik magukat az házi kedvenceikkel mellett, hogy az állatok nem tudnak sem ítélkezni, sem kritizálni. Elfogadják a gazdájukat olyanoknak, amilyenek, ami a gyerekek sérülékeny énképe miatt is egy nagyon fontos szempont.  De azáltal, hogy a gyerkőcök egy állat gazdájává válnak, azt is megtapasztalják, hogy a viselkedésük hatással van valaki más életére. Ezek a tapasztalatok növelik a gyerekek kompetenciaérzését és nem mellesleg az önbizalmukat is.

Empatikusabbá tesz

A gyerekekre az egocentrikus gondolkodás jellemző, ami azt jelenti, hogy a kicsik a körülöttük lévő világot kizárólag a saját nézőpontjukból képesek megfigyelni, saját magukra összpontosítva. Egy házi állat viszont sokat segíthet abban, hogy a gyerekek fokozatosan elsajátítsák a nézőpontváltás képességét – például, amikor a saját igényeiket félre téve kell gondoskodniuk kedvencükről. Már kutatások is bebizonyították, hogy az olyan társállatokat, mint a kutyák, macskák vagy éppen nyulak segíteni tudják a gyerekek szociális kompetenciájának fejlődését, és a velük való játék és róluk való gondoskodás az empátiás készségeiket is fejlesztik

Segít az autizmussal élő gyerekeknek

A házi állatok az autizmus spektrumban szenvedő gyerekek fejlődését is elősegíthetik egy nemrég publikált tanulmány szerint. A kutatók azt vizsgálták, milyen hatással van az autista gyerekekre, ha menhelyi macskákkal kerülnek kapcsolatba: az eredmények szerint az állatok jelentősen növelték a gyerkőcök empatikus és szociális készségeit, ezzel párhuzamosan pedig kevésbé küzdöttek olyan problémás magatartásformákkal, mint a hiperaktivitás, a figyelmetlenség, és az erőszakos viselkedés. A részvevő gyerekek a macskák hatására könnyebben és gyakrabban kezdeményeztek beszélgetést, és gyakrabban léptek fizikai kontaktusba, vagy néztek a másik szemébe. Az állatok jelenléte fogékonyabbá tette őket a társas interakciókra.

A szakértők egyébként azt is megállapították, hogy nyugodt és csendes természetük miatt a macskák kifejezetten alkalmas háziállatok lehetnek az autizmussal élő gyerekek számára, míg az aktívabb és hangosabb kutyák akár meg is ijeszthetik a kicsiket. De ugyanígy a nyulak vagy éppen a tengerimalacok is tökéletes kiskedvencek lehetnek egy spektumzavaros fiatalnak.