Gyerek

Hormonzavarnál a Cushing-szindrómával is számolni kell

Amikor hormonzavarokat említünk, akkor a legtöbben pajzsmirigyproblémákra, inzulinrezisztenciára vagy cukorbetegségre gyanakodnak.
2015. Október 29.

Azonban, ahogyan azt dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa kifejti, a mellékvesekéreg-működés zavarairól sem szabad elfeledkezni.

A zavart okozó betegségek közül az egyik a Cushing-szindróma, melynek felismerése nem könnyű feladat, mivel a betegség korai szakaszában tünetei nem jellemzőek, így sokszor nem is gondolnak erre az állapotra.

Mi az a Cushing-kór?

A Cushing-kór a mellékvesekéreg túlműködése, melyet elsősorban a kortizol (a mellékvese zona fasciculatájában termelődő szteroid) túltermelődése, illetve magas szintje jellemez. A mellékvese a vesék felső csúcsán helyet foglaló páros szerv, melynek kérge a hormonrendszerhez, míg velője inkább az idegrendszerhez tartozik.

Szteroidokat termel, melyek az anyagcserét, a szexuális folyamatokat és a víz- és ionháztartást szabályozzák. Köztük a kortizol fontos szerepet játszik a szénhidrátanyagcsere szabályozásában: hatására fokozódik a májban a glikogenolízis, vagyis a keményítő szőlőcukorrá bontása, emellett fokozza a zsírok lebontását, a testtájak közötti zsíreloszlás átrendeződését, a fehérjék lebontását, valamint az aminosavakból a cukrok termelését. A kortizol termelésének szabályozásáért a hipofízis felel, egészen pontosan egy ACTH (adrenocorticotrop) nevű hormon, míg ennek az anyagnak a termelődését a hipotalamusz CRH nevű hormonja irányítja, vagyis a működési rendszer igen összetett.

Dr. Molnár Jeannette, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondása alapján a Cushing-szindróma oka leggyakrabban az agyalapi mirigy, illetve a hipotalamusz túlzott működése (daganatok), de lehet a mellékvesekéreg saját túlműködése (legtöbbször jóindulatú, ritkán rosszindulatú daganatok), valamint az ún. paraneoplasias szindróma (daganatok által más szervekben vagy szövetekben termelt kortizol). Emellett jelentkezhet a kívülről bevitt kortizol következtében is, ami egyes gyógyszeres kezelések mellékhatása is lehet.

Mi a különbség a Cushing-kór és a Cushing-szindróma közt?

A Cushing-szindróma a gyűjtőneve minden olyan betegségnek, melyben a mellékvesekéreg kortizol nevű szteroid hormonja túltermelődik, a kiváltó októl függetlenül. Hogy ez miért következik be, azt gondos kivizsgálással ki kell deríteni. Amennyiben az agyalapi mirigy problémája – jellemzően daganata – váltja ki a betegséget, akkor Cushing-kórról beszélünk.

Tünetek

A betegség sajnos jellemzően jellegtelen tünetekkel jár, vagyis azok alapján laikusnak beazonosítani a problémát igen nehéz feladat. Mindenesetre gyanakvásra adhat okot, ha a következőket észleli magán:

  • Fáradtság
  • Teljesítőképesség csökkenése
  • Gerinctáji fájdalom
  • Fejfájás
  • Hízás (toka, zsírpúp, hasi elhízás)
  • Hangulatingadozás
  • Csontritkulás
  • Menstruációs zavarok
  • Problémás, pattanásos bőr, szőrnövekedési zavarok és striák
  • Nehezen beállítható magasvérnyomás

A Cushing-szindróma kezelése

Az orvosnál először tisztázni kell, hogy a probléma nem a kívülről bejuttatott szerek túlságosan nagy adagjának következménye. Amennyiben ez kizárható, akkor a szakember elrendelhet hormonszint méréseket, illetve képalkotó vizsgálatokkal is felderítheti az okokat.

Mivel a gondot sok esetben daganat okozza, így a Cushing-szindróma megoldása elsősorban műtéti, vagyis a problémás rész eltávolítása. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor gyógyszeres kezeléssel próbálják kordában tartani a kortizol szintet.

Forrás: Budai Endokrinközpont