Gyerek

Hol adjuk el a kinőtt gyerekruhákat?

Aprózni jó, mert olcsóbb vele az élet, és extra pénzt is kereshetünk a régi kacatokból, viszonylag kevés befektetett idővel és energiával. A siker érdekében jó tudni, hogy hol és hogyan érdemes aprózni.
2015. Szeptember 08.

Az utóbbi években el voltunk kényeztetve apróhirdetési oldalak tekintetében. Ekkor még az aprózni vágyók számára három nagy szereplő kínálta szolgáltatását, a bőséges felületen pedig kifizetődő volt a hirdetés és eredményes a vásárlási szándék. Ezt a triót az Expressz, a Jófogás és az OLX (leánykori nevén Apród) alkotta, mindhárman kiterjed felhasználó körrel rendelkeztek, ugyanakkor az egyes oldalakat használó aprózók között az átfedés is igen magas volt.

Mindez érthető, hiszen ha valami nem ment el az egyiken, az elment a másikon, ha valamit nem találtunk meg itt, azt felleltük amott, érdemes volt aprózás esetében is több lábon állni. Az utóbbi időszakban azonban változott a helyzet, az eddig megszokott lehetőségeinek eléggé leszűkültek. Először tavaly tűnt el egyik pillanatról a másikra az Expressz (egészen pontosan megvette és gyorsan be is zárta a Jófogás), majd körülbelül két hónapja az OLX is beleolvadt a Jófogásba. A kialakult új helyzetben felmerül a kérdés: így már valóban csak egy olyan oldal van, amit aprózásra használhatunk, vagy vannak még lehetőségeink, ha nem akar elkelni a használt babakocsi, vagy nem találjuk az ágyat, ami pont befér a hálószobánkba?

Némi utánajárás után kiderült, hogy a Jófogás mellett jelenleg az apróhirdetési piac második legnagyobb szereplője a Startapró.hu. A reklámok szerint 250 000 regisztrált felhasználóval rendelkeznek, naponta több ezer új hirdetés kerül fel a rendszerükbe, az oldalt pedig havonta stabilan több mint félmillióan látogatják. Az impozáns számok láttán kipróbáltuk a szolgáltatást: a hirdetésfeladás folyamata egyszerű és gördülékeny. Az oldal keresési rendszere részletekbe menő szűrési lehetőségeket kínál (néha talán túl részleteset is), a keresés után kiadott tartalmak közül hamar megtaláljuk, amit keresünk. A hirdetéseket láthatóan moderálják, elvétve találkoztunk csak duplikált anyagokkal. A felhasználói profilunk kezelése egyszerű, maga a rendszer átlátható és felhasználó barát. Egy komoly hiányosságot tapasztaltunk: az oldal jelenleg nem rendelkezik belső levelező rendszerrel, ezért a felek közötti kommunikáció e-mail címek bevonásával, vagy telefonon oldható csak meg.

További alternatív megoldások után kutatva megnéztük, mi a helyzet a „régi motorosok” háza táján. A Topapró és az Aprónet még ismerősen csenghet sokaknak, de ezek az apróhirdetési oldalak hatékonyság tekintetében már lényegesen kevesebb sikerrel kecsegtetnek, mint fénykorukban. A Topapró látogatottsága a Similarweb.com mérései alapján nagyjából tizede a Startapróénak, az Aprónet pedig már elérhetetlen. Opció még az Aprohirdetesingyen.hu, de itt nem árt figyelembe venni, hogy a hirdetések kb. 40%-a webáruházak kínálatát listázza, és csak a maradékot adják a magánszemélyek hirdetései.

A régi motorosok mellett új titánok is a pástra léptek. Friss belépő a Nextapró.hu, az Aprón.hu és a Megunt.hu is. Első pillantásra szembetűnik, hogy ezek az oldalak egytől egyig OLX másolatok, külső és belső tekintetében, felépítésben és színvilágban is a már megszűnt OLX-re hajaznak. Mivel a nagy előd funkcióit is lemásolták, ezek az oldalak egész jól működnek, de a méretüket tekintve egyelőre nem igazán kínálnak valós alternatívát a Jófogáshoz képest: a Similarweb.com mérései alapján egyelőre tized-huszad akkorák csak, mint a Startapró. Ettől függetlenül érdemes lehet kipróbálni őket, hiszen a Topapróval és az Aprónettel ellentétben ezek az oldalak növekedési fázisban vannak.

Összegezve a tapasztalatokat: ha alternatívát keresünk a piacvezető Jófogás mellé, jelenleg a második legnagyobb apróhirdetési portál, azaz a Startapró felé kell vennünk az irány. Az oldal jó megoldás kezdő és haladó aprózók számára is, és remélhetőleg előbb-utóbb egy belső levelezőrendszerrel kiegészülve még kényelmesebben használhatjuk majd a Jófogás mellett.