Gyerek

Hogyan kerülhető el a Facebook-depresszió?

Sokkal jobban hajlamosak vagyunk elkeseredni, ha a Facebookon látottak alapján hasonlítjuk magunkat másokhoz, mint amikor a hús-vér valóságban teszünk hasonló összehasonlításokat - állítják a Lancaster University munkatársai.
2016. December 06.

A szakemberek 14 ország 35 ezer résztvevőjét vizsgálták, akiknek életkora 15 és 88 év között alakult. A világon jelenleg 1,8 milliárd Facebook-felhasználó él, és közülük egy milliárdan aktívak.

A Facebook-depresszió ismert jelenség: az American Academy of Pediatrics is foglalkozik vele. Az ő definíciójuk szerint „a kiskamaszok és kamaszok jelentős időt töltenek a Facebookon, és emiatt gyakran a depresszió klasszikus tünetei jelentkeznek náluk”.

A Lancester University kutatásából (melynek során korábban már közzétett kutatásokat tekintettek át) is az derült ki, hogy amikor folyamatosan másokhoz hasonlítjuk magunkat, hajlamosak vagyunk az önrombolásra, illetve arra, hogy túlgondoljunk dolgokat. Minél több időt töltünk a Facebookon, annál jobban bántjuk önmagunkat is.

A leginkább a következő dolgok nehezítik meg a problémát:

– amikor megfigyelünk másokat, és közben irigységet érzünk

– amikor az exek az ismerőseink között vannak

– összehasonlítjuk magunkat másokkal

– gyakran vannak negatív kiírásaink.

Ezek azok a helyzetek, amelyeket érdemes kerülni, ha a Facebook-depressziót szeretnénk kihagyni a képletből – vélekednek a szakemberek.

Forrás: Medipress