Gyerek

Hogy befolyásolta a járvány az alvási szokásainkat?

A koronavírus világjárvány életünk számos részére hatással van, és ez alól az alvásunk sem kivétel.
2020. Június 05.
Hogy befolyásolta a járvány az alvási szokásainkat? (Fotó: Getty Images)

Az önkéntes karantén sokak alvási szokására hatott úgy, hogy később feküdtek le és később keltek fel, azonban az alvásuk minősége rosszabb lett. Andy Cope, jóléti pszichológus egy alvás- és hangulatfigyelő alkalmazás március 8. és április 25. közötti adatait elemezte – írja a Huffpost.com. Az adatok 50 000, az Egyesült Királyságban élő személytől származnak, és az eredményeik azt sugallják, hogy a járványhelyzet az alvásminőségük fokozatos romlásával járt együtt.

Az ébredés utáni hangulat az elemzés szerint szokatlanul alakult az Egyesült Királyságban elrendelt lezárás első két hetében, és március 23-tól az alvásminőség számottevő visszaesése volt megfigyelhető. Ennek köze lehet ahhoz is, hogy az Egyesült Királyságban emelkedett az alkoholfogyasztás a lezárást követően. Az alkoholfogyasztás hatására a szervezet kémiai aldehideket és ketonokat hoz létre, az aldehidek pedig blokkolják az agy azon képességét, amely a REM-alvást generálja.

Egy olaszországi tanulmány hasonló alvásminőségi mintát mutat – a felmérés során március 24-28. között 1310, 18-35 év közötti személy töltött ki egy online kérdőívet. A tanulók és a munkavállalók esetében is átlagosan 40 perccel tolódott későbbre a lefekvés ideje. Az ébredés idejénél még nagyobb volt a változás, a munkavállalók átlagosan 1 óra 13 perccel, míg a tanulók 45 perccel később ébredtek. A résztvevők emellett rosszabb alvásminőségről számoltak be. A kutatás kimutatta azt is, hogy a depresszióval, szorongással, illetve stresszel küzdők alvásminősége még rosszabb lett.

Van néhány kulcsfontosságú dolog, amely alapján felismerhető, hogy szükséges-e javítani az alvásminőségen. Ilyen, ha több mint 30 percig tart elaludni, ha többször ébred fel valaki éjjelente, ha az éjszakai ébredés után 20 percnél hosszabb ideig marad ébren, vagy ha az ágyban töltött idő kevesebb mint 85%-ában tud csak aludni.

Kathryn Pinkham, a The Insomnia Clinic, az Egyesült Királyság legnagyobb álmatlansággal foglalkozó vállalkozásának alapítója elmondta a Huffpost.com-nak, hogy nem meglepő, hogy a járvány okozta lezárások az alvásminőségre is kihatottak, hiszen számos olyan dologgal jár együtt egy ilyen helyzet, amely épp ellentétben áll azzal, amire a jó alváshoz szükség van. Az embereknek nem kell korán kelniük, mert nem kell ingázniuk a munkába vagy az iskolába, emellett több időt vannak otthon, kevésbé aktívak, nem mennek ki sokat a szabadba, nem fáradnak el eléggé, így nem lesz olyan magas az alvási hajlandóságuk, mint kellene. Ezért nehezebb lehet az elalvás, illetve romolhat az alvás minősége.

Pinkham szerint a több bizonytalanság, stressz is hatással van az alvásra, és amikor lefekszünk, az egy alkalom arra, hogy aggódjunk. Ha pedig például minden éjszaka felébred valaki 3 órakor, és néhány órát aggodalmaskodik a gondjai miatt, mindez szokássá válik.

Lehet javítani az alvásminőségen?

A szakértő néhány javaslatot is tett, amellyel lehet javítani az alvás minőségén.

  • Azoknak, akik aggódnak éjszaka, érdemes lehet kipróbálni, hogy írnak egy listát lefekvés előtt a teendőikről, amelyekkel nem készültek el aznap, azokról a dolgokról, amelyek az aggodalmakat okozzák.
  • Azoknak, akiknek eltolódott az alvásideje, érdemes ismét visszatérniük ahhoz, hogy ébresztést állítanak be, egy korábbi időpontra. A természetes fény is segít, hogy visszaálljon a cirkadián ritmus, ezért érdemes többet lenni a szabadban, hogy könnyebben el tudjanak aludni este.
  • A jó alváshoz nagyon fontos a megfelelő rutin is, ezért következetesen ki kell alakítani egy ütemtervet, mikor fekszenek le aludni, mikor ébrednek fel. Az esti órákban, lefekvés előtt pedig érdemes annyit pihenni, amennyit csak tudnak, ráhangolódva az alvásra.

(VIA)