Gyerek

Hamarabb jöhet a második hullám, mint az influenza

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta el, hogy mennyire bízhatunk a vakcinában, mit gondol a tanévkezdésről és a második hullámról.
2020. Augusztus 20.
Hamarabb jöhet a második hullám, mint az influenza (fotó: Getty Images)

Merkely Béla elmondta, hogy nem állhat le úgy az élet, mint tavasszal, a szülőknek dolgozniuk kell, a gyerekeknek iskolába járniuk, az intézkedéseknek pedig ehhez kell alkalmazkodniuk. Szerinte jó lenne, ha a kisebbek is hordanának maszkot az osztálytermeken kívül és az enyhíthetné a tömeges fertőzések kockázatát, ha csúsztatott szünetek és étkeztetés lenne.

A szülők felelősségére is felhívta a figyelmet: fontos, hogy megtanítsák a gyerekeiknek az alapvető higiéniai szokásokat. Az iskolákban fontos a fertőtlenítők kihelyezése és fontos lenne, ha a tanárokat gyakran tesztelnék, mert ők lehetnek a vírus lehetséges indikátorai. A szuperfertőzöttekről elmondta, hogy általában betegek (és nem csak hordozók, tünetek nélkül), a gyerekeknél és az időseknél azonban gyakran nem típusosak a tünetek, azaz nem feltétlenül felsőlégúti problémák jelentkeznek náluk, hanem akár bélrendszeri tünete vagy az időseknél zavartság.

Hamarabb lesz a második hullám, mint az influenza – mondta Merkely, és hozzátette, hogy a második hullám küszöbén vagyunk. Ennek ellenére optimista, főleg azért, mert itthon nagy, 87 százalékos a maszk elfogadottsága.

A vakcinák kapcsán Merkely elmondta, hogy már rendelkezésre állnak, és éppen a harmadik fázisban tesztelik az ellenanyagokat. Merkely szerint az Egyesült Államokban valószínűleg novemberre tényleg piacra dobják, hiszen ez az amerikai elnökválasztás eredményét is befolyásolhatja.

Az, hogy nálunk mikor lesz pontosan, azt nehéz megmondani – még idén esélyes -, de azt azért a SOTE rektora leszögezte, hogy a lekötött ötmillió vakcina elengedő Magyarországnak ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás. Merkely először az igazán veszélyeztetett korosztályt, azaz a 65 év felettieket oltatná be, és az egészségügyi dolgozókat. A vakcinát ingyenessé tenné.

Forrás: atv.hu