Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Ha a család külföldre megy

Szerző: Fekete Edina

2013. november 7. | Frissítve: 2016. augusztus 2.

Forrás: Kismama magazin

Biztosabb megélhetés, több lehetőség: ezt remélik a külföldi munkát választók. Családosként azonban új problémákkal is szembe kell majd nézni.

Kovács Ágnes férje három éve dolgozik Németországban. Esetükben az anya nem akart külföldön élni, ezért abban állapodtak meg, hogy itthon marad a gyerekkel.
"Öt hónapos volt a kislányunk, amikor a férjem elkezdte a külföldi munkát" - emlékezik vissza Ági. "Egyedül egy kisbabával nyomasztó teher lett az egyszemélyes felelősség. Sokat szorongtam azon, hogy vajon helyt tudok-e majd állni, ha történik vele valami. Az is nehéz, hogy esténként nincs kihez szólnom: a skype nem helyettesíti az élő kapcsolatot, és a férjem munkája miatt nem is tudunk bármikor beszélni.
Noéminak is nehéz volt megszoknia, hogy apa hol itt van velünk, hol nincs. Egyéves koráig nem volt probléma, aztán szégyenlőssé vált, és az apja érkezése után mindig időre volt szüksége, hogy odamenjen hozzá, örülni tudjon neki. Skype-olni sem szeretett vele, hiszen még beszélni is alig tudott.
Szinte egész hónapban külön vagyunk, így egyre inkább elszoktunk attól, hogy figyelembe kell vennünk a másik véleményét. Ha itthon volt a férjem, gondot jelentett, hogy nem ismeri, ezért nem érti a gyerek jelzéseit. Ha másként reagált, mint én, nem tudtam ezt elfogadni, mert úgy éreztem, én ismerem igazán, így jobban tudom, hogyan kell bánni a gyerekkel.
Ahogy teltek az évek, egyre több konfliktus lett köztünk, kezdtünk eltávolodni egymástól. Rájöttünk, hogy csak az mentheti meg a házasságukat, ha eldöntjük végre, hol fogunk együtt élni, és véget vetünk a különlétnek. Noémi jövője érdekében választottuk Németországot, hamarosan költözünk.

Csak egymásra számíthatunk

Még minden ismeretlen. Most próbálják elkezdeni külföldön az életüket Merkert Katáék, akik a hároméves Mátéval és a nyolc hónapos Krisztiánnal néhány hónapja laknak Erlangenben.
"Eleinte sokat idegeskedtem azon, hogyan fogok anyaként boldogulni egy idegen országban. A férjem egész nap dolgozik, németül csak keveset beszélek, így egyelőre a franciát hívom segítségül és a metakommunikációt" - avat be Kata. "Most csak egymásra számíthatunk: ha bármilyen hivatalos ügy van, a férjem tolmácsolására szorulok, ha betegek a gyerekek, akkor inkább még az otthoni gyerekorvossal beszélek. Máténak már sikerült egy családias óvodát találni, szerencsére szereti, pedig van olyan ismerősünk, akinek a gyereke annyira ellenkezett a német ellen, hogy ki kellett venni a közösségből.
Próbálok új barátokat keresni, a gyerekek révén talán ez majd könnyebben megy, de most még nagyon egyedül vagyunk. Hiányzik, hogy kettesben el tudjunk menni szórakozni, és bár naponta telefonálunk a szüleimmel és a barátokkal, azért az más, mint a személyes kapcsolat. Szép helyen lakunk, sok a játszótér, és tetszik, hogy itt nem rohanunk annyira, mint otthon. Vasárnap zárva vannak a boltok, olyankor kirándulunk, játszunk a gyerekekkel. Bízom benne, hogy hamarosan sok barátunk lesz, mert hosszú távra tervezzük az itteni életet, nem gondolkodunk a hazaköltözésen".

Amit nyerünk és amit veszítünk

Kinga férje itthon nem talált állást, így külföldön pályázott. Svájcban járt sikerrel, két hetük volt a kiköltözésre.
"Emlékszem az első reggelre, amikor Bernben ébredtem fel: nagyon mérges voltam a férjemre. Mit keresek itt? - csak ez járt a fejemben" - meséli Kinga. "Itthon már dolgoztam, Bence (6) és Csilla (4) óvodába jártak, ott pedig (óvodai hely híján) ismét gyeses anyuka lettem.
A férjem a munkahelyén küzdött, mi pedig próbáltuk felépíteni új életünket, de azt éreztem, túl sokat veszítünk, és nagyon keveset nyerünk a kinti élettel: a család és a barátok rettenetesen hiányoztak, és mivel a gyerekek nem jártak közösségbe, a nyelvet sem tanulták meg. Mikor új lakást kellett keresnünk - ami máig nem sikerült, mert külföldinek nem szívesen adnak ki -, én átmenetileg hazajöttem Magyarországra a kicsikkel.
Igazából már nem akarnék visszamenni Svájcba, de nem bírjuk így sokáig. Hétvégenként, amikor a férjem is itthon van, igyekszem biztosítani neki a nyugodt együttlétet a gyerekekkel, mégis mindig kipattan egy vita: rázúdítom minden hét közben felgyülemlett feszültségemet, utána pedig rosszul érzem magam, hogy így engedtem vissza. A fiam is nagyon szenved. Míg más gyerek vasárnap focizik az apjával, nekik már búcsúzkodni kell.
Sokat gondolkoztunk a megoldáson, a férjem nem akarja feladni, amit már kint elért. Nincs más választásom, vissza kell mennünk hozzá Svájcba".

Külföldi munkavállalás, családdal

Külön, mégis együtt

"Az egyik szülő külföldi munkavállalása próbára teszi az egész család érzelmi és fizikai tűrőképességét" - mondja Roboz Gabriella pszichológus.
"Általában az anya marad itthon, akiben a megnövekedett felelősség, a családi élet szervezésének teljes súlya magányosságérzést, depressziót válthat ki, és bár a változáshoz hozzá lehet szokni, inkább a jobb és rosszabb időszakok váltakoznak".
Olykor a távollévő hazalátogatásai is csalódást okoznak, mert míg a hazatérő kikapcsolódásra vágyik, és szeretne mindent megadni a gyerekének, addig a másik szülő ragaszkodik a gyerek életében megszokott szabályokhoz, és ez konfliktust okozhat. Érdemes inkább kompromisszumokat kötni, hogy öröm és boldog együttlét legyen a látogatás, és fordítsanak időt kettejükre is.
Könnyebb az elválás, ha tudatosítják a vágyott célt és a különlét időtartamát, de nem ritka, hogy a végleges hazatérés nem megkönnyebbülést hoz, hanem újabb problémákat: a különlét alatt a pár tagjai önállóbbak lettek, új szokásokat vettek fel; nem lehet ugyanott folytatni a közös életet, újból össze kell hangolódnia a családnak.

Míg apa távol van

A kötődést a távol lévő szülőhöz, leginkább az apához a gyerek életkora, a kapcsolattartás gyakorisága és az elválás időtartama befolyásolja. A még nem beszélő kicsi az "itt és most"-ban él, megfoghatatlan számára az idő és a távolság. Az apa személye csak annak jelenlétekor átélhető a számára. De már ekkor is kötődik hozzá, hiszen felemlegetésére felidéződik egy emléknyom, megélénkül, elmosolyodik, de ez nem tart sokáig, figyelme hamar elterelődik.
A valódi emlékezet csak ötéves kor után jelenik meg, ezért fontos a mindennapi kapcsolattartás: meséljünk apáról, nézegessünk fényképeket, így kevésbé fordul elő, hogy sírva, idegenként fogadja hazalátogató apját.

Ha együtt költözik a család

Könnyebb, mert nincsenek szétszakítva, de azért ez is krízishelyzet: a dolgozni járó szülőnek új munkahelyen kell beilleszkednie, a hátországot biztosító szülő gyakran elmagányosodik, és a honvággyal is küzdeniük kell. A beilleszkedés hosszú folyamatán nem feltétlenül azonos ütemben mennek keresztül a családtagok. Aki otthon van, és kevésbé aktív életet él, azt jobban kínozza a honvágy, nehezebben viseli az új helyzetet. Ha ez a párkapcsolatban is konfliktust okoz, segít, ha a férj beavatja munkahelyi élményeibe a feleségét, közös programokat csinálnak, és új barátságokat alakítanak ki.
Legyen az otthon maradónak is strukturált a napja és szabadideje is: járjon nyelvtanfolyamra, sportoljon, vegye fel kint élő honfitársaival a kapcsolatot. Gyakran előfordul, hogy a pár egyik tagja nem bírja tovább, és hazajön. Ilyenkor tudatosítsák, hogy az elválás átmeneti, csak az együttélés végét jelenti, a kapcsolatét nem.
Ez gyakran annyira felszabadító a sérültebb félre nézve, hogy az elválás fájdalmát is felülírja. Sőt, olykor a kapcsolatot is csak így tudják megmenteni. Ezért reális a maradó fél részéről, hogy támogatja a döntést, bár nyilván fájdalmas számára az egyedül maradás.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék