Egyéb

Felháborodott az anya, mert az oviban átnevezték a kislányát

Az óvónők különös indok miatt döntöttek így.
2022. Augusztus 09.
A maoriak büszkék a származásukra. Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Nagyon mérges lett az Új-Zélandon élő Paris Tautu, miután megtudta, hogy kislánya nevét lerövidítették az óvodában, mert úgy könnyebb kiejteni. Paris ugyanis büszke maori származására, ezért lányát Mahinaranginak – maori nyelven: Hold az égen – nevezte el, ám az óvónők közölték, ők majd Ranginak hívják a kislányt.

Az anya azt is nehezményezi, hogy az ovis csoporttársak kinevették lányát a neve miatt és meg sem próbálták kiejteni. A zaklatás miatt Mahinarangi annyira elkeseredett, hogy többé nem próbálja kijavítani az embereket, ha rosszul mondják a nevét.

Paris elmondta, hogy lánya neve a családban több generáción át öröklődött. Úgy véli, ha valakinek nem engedik, hogy a teljes nevét használja, az a tisztelet hiányának tekinthető. “Szomorú vagyok, hogy a XXI. században egy 5 éves kislány elveszthette a gyönyörű nevével járó büszkeséget.”

Az anya az is elmondta az új-zélandi újságoknak, hogy az ősei épp a gyarmatosítás miatt kényszerültek arra, hogy maori nevüket valami angolosabbra változtassák és pontosan ezért nem engedi, hogy valami hasonló történjen a kislányával.

Ha te is valamilyen különleges jelentésű nevet adnál a kislányodnak, akkor érdemes ezt a cikkünket elolvasnod!