Gyerek

Ezért ne dolgozzanak a pacsirták éjjel

Régóta közismert tény, hogy a koránkelők kevésbé hatékonyan dolgoznak késő este, mint napközben. Most azonban más is kiderült.
2016. December 27.

Ugyanis az sem mindegy, milyen típusú munkáról van szó: a pacsirták gyorsabb reakcióidővel oldanak meg különleges figyelmet igénylő feladatokat, ugyanakkor több hibát követnek el közben, mint a baglyok.

Egyértelmű, hogy az alváshiány súlyos hatással van az agy figyelemközpontjára. Azt azonban eddig nem vizsgálták a szakemberek, hogy mi a helyzet a különféle kronotípusú embereknél, vagyis a korán- és későnkelőknél.

A Higher School of Economics és az Oxford University friss kutatása huszonhat önkéntest (tizenhárom nőt és tizenhárom férfit vizsgált). A feladat az volt, hogy minden résztvevő 18 órán át maradjon ébren, reggel 8 és éjjeli 2 között, miközben megszokott, hétköznapi teendőiket végzik. A kutatás során az önkéntesek különféle teszteket töltöttek ki, amelyből kiderült, hogy baglyok vagy pacsirták-e.

Kiderült, hogy nincs különbség aközött, ahogyan a pacsirták és a baglyok reggel teljesítenek, viszont a késő esti tesztek más eredményeket mutattak. A koránkelők gyorsabban töltötték ki a tesztet, aminek magyarázatát a szakemberek nem találták meg. Ugyanakkor az ő esetükben a hiba-ráta is magasabb volt, mint a baglyok esetében.

Összességében véve tehát elmondható, hogy a későnkelők ugyan lassabbak, viszont pontosabbak is, ha nagy figyelmet igénylő feladatokat végeznek – olvashatjuk az Experimental Brain Research című szaklapban.

Forrás: Medipress