Gyerek

Ezért fontos a játékidő, még az iskolás évek alatt is

A szakemberek szerint nem érdemes a suli után rögtön különórára vinni a gyereket, helyette jobb, ha meghagyjuk neki a szabad játék lehetőségét. Legalább csak egy fél órára.
2019. Szeptember 09.
Ezért fontos a játékidő, még az iskolás évek alatt is

Újra megtöltötték az utcákat a hátizsákos kisiskolások, így a gyerekeknek a nyári szabadság után újra sokkal zsúfoltabbak lesznek a napjaik. Ha lassan azt veszed észre, hogy rohansz a gyerekért az iskolába, onnan mentek az edzésre, késő délután haza, ahol még leckét kell írni, és már neked hiányzik a lustálkodósabb nyári szünet, akkor érdemes elgondolkodnod, hogy valószínűleg a gyermekednek is szüksége lehet egy kis pihenésre nap közben. Dr. Robert Murray, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia “A szünidő fontos hatása” című kutatás vezető szerzője szerint érdemes lehet az időbeosztást úgy elkészíteni, hogy jusson idő egy kis semmittevésre is. – Mindenkinek szüksége van arra, hogy egy kicsit lelassuljon, csökkenthesse a stressz szintjét, egy kicsit játsszon, és megtalálja az egyensúlyt az életben – magyarázta a szakember, aki nem javasolja, hogy az iskola utáni elfoglaltságok közvetlenül iskola után kezdődjenek, helyette érdemes olyan órára beíratni a gyereket, ami előtt van legalább fél óra szabadideje is.

Ezt a fél órát lehetőleg ne szabályozzuk, ne ellenőrizzük túl: ha a gyerek kosarazni, színezni, vagy csak pihenni szeretne, az teljesen rendben van. – Ezt az időt irányítsa nyugodtan a gyerek, és nem kell a szülőnek kontrollálni, hogy mit csinál, jobb, ha maga dönt arról, mit játszik – ez sokkal jobban hozzájárul a fejlődéséhez – mondta el Dr. Murray.

A szabadidő nem egyenlő a képernyőidővel

A 30 perces szünet nem a videójátékról és a netezésről szól, hanem a klasszikus játékról. Sok szülő éppen azért tölti fel a gyerek minden perc szabadidejét, hogy ne a képernyő előtt legyenek. De ezzel elveszik tőlük a lehetőséget, hogy kicsit pihenhessenek. Nevezzük nyugodtan képernyő- és iskolamentes időnek ezt az időszakot, és tegyük el az összes kütyüt a lakásban erre a fél órára. Ha ezt nehéz kivitelezni otthon, akkor ez a fél óra legyen egy séta a parkban, vagy játék a játszótéren. – Az iskolán, házon kívüli helyek egyéb jótékony hatása az, hogy segítik a gyereket abban is, hogy fejlődjön a kreativitásuk az új környezetben – hívta fel rá a figyelmet a szakértő.

Mit tegyünk, ha a mi időnk nem teszi lehetővé ezt a fél órát?

Sokszor szülőként nehéz úgy szervezni a napot, hogy meg tudjuk adni a gyereknek azt a fél órát, amit az iskola és az edzés között eltölthet otthon, vagy amikor le tudjuk vinni játszani, ahelyett, hogy bevásárolnánk. Ilyenkor próbáljuk meg úgy szervezni a feladatokat, hogy amíg az ő játékideje van, addig megfőzzük a vacsorát, vagy amíg ő a játszótéren játszik, mi a legközelebbi padon próbáljuk megtervezni a heti bevásárlást, stb. Ez még olyan szempontból is jó lehet, hogy így a gyermek megtanulja magát akkor is elfoglalni, amikor a szüleinek van valami dolga, hiszen ahelyett, hogy unatkozna, kreatívan eltölti a szabadidejét.

Ha nincs később különóra

Ha az iskola utáni tevékenységek kezdetére nincs túlságosan nagy ráhatásunk, és sajnos rögtön a tanítás végeztével kezdődnek, Dr. Murray szerint érdemes átgondolni azt is, hogy biztosan beíratjuk-e ezekre a gyerekeket. Nem is biztos, hogy arra a 3., 4. különórára még szüksége van a gyermeknek, ezért rangsoroljuk inkább a plusz tevékenységeket aszerint, melyik mennyire teszi boldoggá a csemetét, és hagyjuk meg csak azokat, amiket nagyon szeret. – Ne érezzük szülőként rosszul magunkat attól, hogy egy-egy különórát kihúzunk a naptárból. Gondoljunk arra, hogy így gyermekünknek sokkal több ideje marad olyan dolgokra, amik valóban boldoggá teszik őt, beleértve a félórás én-időt is – javasolta a szakember.(Cikk forrása: mother.ly)Kapcsolódó írásaink: