Gyerek

Ezért érinti a nőket hátrányosabban a járvány, mint a férfiakat

Bár a járvány az egész világra hat, egyre több a bizonyíték arra, hogy a nőket összességében lényegesen hátrányosabban érintik a járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések, mint a férfiakat.
2020. Május 13.
Ezért érinti a nőket hátrányosabban a járvány, mint a férfiakat (fotó: Getty Images)

A kijárási korlátozok bevezetésével világszerte nőtt a nők elleni családon belüli erőszak gyakorisága. Világszerte nőtt a segélyhívások száma, voltak olyan európai országok, ahol a gyógyszertárakban bemondható kódokat találtak ki a bajban lévő nők számára. Magyarországon éppen ebben az időszakban a kormánypártok nem ratifikálták az Isztambuli Egyezményt.

Más fronton is a nőket érinti súlyosabban a járvány és a korlátozó intézkedések. Többnyire amúgy is a nők cipelik a többletterheket, most az egyenjogúsági törekvéseket is visszavetheti. A gyerekes családokban ugyanis elsősorban a nők azok, akik tanulnak a gyerekekkel, mióta bezártak az iskolák, ezzel pedig a nők otthoni munkája nőtt meg, hiszen dolgozni többnyire továbbra is dolgoznak. Ha kitekintünk a munkaerőpiacra, akkor pedig azt látjuk, hogy a nők nagyobb arányban veszítették el a munkájukat, mint a férfiak. Mindez az egyedülálló anyákat különösen nehéz helyzetbe hozza. Gyakorlatilag nincs olyan társadalmi réteg, amelyben a nemek összehasonlításakor ne a nők járnának rosszabbul.

Ahogy a qubit.hu cikke fogalmaz “szociológiai kutatások egész sora igazolja vissza, hogy a női emancipációs törekvések többnyire annyit értek el, hogy a nők egyenlő mértékben vehetik ki a részüket a munkából. Cserébe viszont legtöbbször ugyanannyi munkával lényegesen kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és az otthoni munka oroszlánrésze is rájuk marad.” Az Egyesült Államokban például a dolgozó nők kétszer annyi házimunkát végeznek, és kétszer annyi időt töltenek gyermekgondozással, mint az ugyanannyit dolgozó férfiak. Még a skandináv országokra is igaz, hogy a fizetetlen munka közel kétharmadát a nők végzik, sőt, még ott is, ahol ők keresik a pénzt is. A mostani járványhelyzet rávilágíthat a férfiak körében is a problémára, hiszen szembesülhetnek azzal, például egy orvos vagy nővér feleség mellett, hogy párjuk nem tud távmunkában dolgozni, így rájuk hárul a home office és gyerekgondozás is.

Forrás: Qubit.hu