Gyerek

Ez a valódi oka a szülők kimerültségének

Nem mindig a kellő alvásidő a magoldás, ha fáradt, kialvatlan a szülő. De akkor mi?
2019. November 22.
Ez a valódi oka a szülők kimerültségének (Fotó: iStock)

Jessica Grose, a The New York Times szerzője arról számolt be cikkében, hogy nemrég egy üzleti úton járt Chicagoban, és véletlenül 12 órát aludt – elaludt 21:30-kor, úgy, hogy nem állította be ébresztőóráját, és csak 9:30-kor ébredt fel. Az alváshiány, amit ezzel pótolt, meglepő volt a számára, mert úgy gondolta, az utóbbi időben egész jól tudott pihenni. A gyerekei nem nyitottak be a hálószobába hajnali 3-kor, mindenféle indokokkal, és a legtöbb éjszaka valószínűleg aludt 7-8 órát. És mégis, amikor szervezete kapott egy olyan lehetőséget, hogy kialudja magát, élt is vele. Ezért kezdett el kutakodni, mi lehet a fáradtság hátterében.

Szinte már klisé, hogy ha valakinek gyermeke van, az nem alszik. A szerző szerint éppen ezért volt meglepő az Amerikai Munkaügyi Hivatal felmérése az emberek időgazdálkodásáról, amely szerint a kisgyerekes szülők átlagosan 480 percet alszanak, tehát 8 órát – az anyák kicsivel többet, mint az apák -, akár párban élnek, akár egyedülállók.

Leah Ruppanner, a Melbourne-i Egyetem szociológia docense szerint a szülők folyamatos időnyomásban vannak, azt érzik, hogy nincs elég idejük arra a rengeteg dologra, amit el kell végezniük. Az időnyomás miatt annak ellenére, hogy a szülők gyakorlatilag alszanak éjszaka, mégis kimerültnek érzik magukat. – A gyerek hoz egy olyan érzést a szülőknek, hogy folyamatos időhiányban vannak, és emiatt akár olyan krónikus stresszt is érezhetnek, ami az egészségükre is negatívan hat – magyarázta a szakember.

Dr. Christine Won, a Yale Alvásgyógyászati Központjának orvosigazgatója szerint egy másik ok, amiért a szülők 8 óra alvás után is fáradtnak érezhetik magukat, ha az alvásuk ütemezése ide-oda csúszkál, mert így nem jutnak olyan jó minőségű alváshoz, és nem tudnak felfrissülni. Rossz hír azoknak, akik hétvégén akarják bepótolni a kiesett alvást, hogy érdemes az ébredési időt is egységessé tenni, és ha a gyerek miatt korán kelünk hétköznap, akkor hétvégén is hasonló időben jó felébrednünk. Ha a korai ébredés nehézkes, a szakember 30-60 percnyi erőteljes fényterápiát ajánl, tehát azt, hogy amint kinyitjuk a szemünket, kapcsoljuk fel a lámpát vagy engedjük be a természetes fényt, hogy segítsen felébredni. Dr. Won szerint ha koffeinre van szükség ahhoz, hogy magunkhoz térjünk, azzal sincs gond, de inkább kávézzunk reggel, és maximum 1-2 csészével igyunk a nap folyamán.

Azoknak a szülőknek, akiknek gyermekeik felébrednek éjszaka, és ezért az ő alvásidejük is megbomlik, Dr. Won azt javasolja, nap közben szundítsanak egyet, de szigorún 20-40 percet maximum, és az esti lefekvés előtt legalább 6 órával korábban ejtsék ezt meg.

Emellett a szülőket kimerültebbé teszi az is mostanában, hogy a szabadidejüknek nem csak a mennyisége, de a minősége is csökkent. Több időt vesz igénybe a munka, kevesebb idő jut a feltöltődésre. A szabadidőt pedig eredményesen szeretnék eltölteni a szülők, így ahelyett, hogy kikapcsolódnának például egy könyv vagy film mellett, beindítanak egy plusz mosást, összeírják a bevásárló listát, és a gyerek iskolai papírjait töltögetik. Ez pedig nagy mentális leterhelést jelent a szabadidőben is.

(VIA)

Kapcsolódó írásaink: